Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VIII. A 20. SZÁZAD MÁSODIK FELÉNEK RÖVID TÖRTÉNETI VÁZLATA (KITEKINTÉS)

minden esetben hangsúlyoztak, az önállóságot, a másképp gondolkodást, netalán cselekvést továbbra sem tette lehetővé. A tanácsülések hozzászólói legtöbbször továbbra is az előterjesztések elfogadása mellett foglaltak állást, viták kisebb kommunális kérdésekben (járda-, vízvezeték-, csatornaépítés) alakultak ki időnként. Szakértelem és idő hiányában a tanácstagok többsége érdemben nem is tudott hozzászólni a lényeges várospolitikai kérdésekhez. Az 1954. évi X. törvény fontos változást hozott tehát Szeged életében. A város kivált Csongrád Megye Tanácsának irányítása alól, azzal egyenjogúvá vált. A megyei jogú várossá nyilvánításával egyidejűleg sor került 3 városi igazgatási kerület megszervezésére is, amelyek mint kerületi tanácsok 1971-ig működtek. Az első kerületi tanács vb. elnöke Mison Gusztáv, a másodiké Csúri Mihály, a harmadiké pedig id. Komócsin Mihály lett. A törvény a szakigazgatási szerveknek (osztályoknak) az 53. § alapján önálló intézkedési, irányítási és hatósági jogkört biztosított, megállapítva, hogy a szakigazgatási szervek az államigazgatás önálló helyi szervei, amelyek kettős alárendeltségben, egyrészt a vb-nek, másrészt a felettes szakigazgatási szerveknek alárendelten működnek. 1950-től a szakigazgatási feladatokat tudniillik a vb látta el a hivatali apparátus segítségével. A választások 1954. november 28-án zajlottak le, a kerületi tanácsok (személyzetüket és a tisztségviselőket már korábban kijelölték) december 6-án alakultak meg, a szegedi városi tanács pedig december 8-án tartotta alakuló ülését. Mód nyílt volna az osztályok egy részének átszervezésére is. Ezt azonban nem valósították meg. Csak 1957-ben vonták össze az oktatási és művelődési osztályt, valamint ekkor alakult át a Községgazdálkodási Osztály Építési és Közlekedési Osztállyá, a Munkaerő-gazdálkodásinak is ekkor változtatták meg a nevét Munkaügyi Osztályra. Az 1956-os forradalom és szabadságharc idejéről nem maradt fenn jelentős történeti forrásértéket tartalmazó anyag. A testületi jegyzőkönyvekbe alig-alig szivárgott be valami az eseményekből. Az október 23-án tartott vb-ülésen a korábban kijelölt napirendekkel foglalkoztak: 1. Beszámoló a határozatok végrehajtásáról. 2. Anyakönyvi, közlekedési-szállítási munka vizsgálata, közlekedésrendészeti feladatok ellátása. 3. A városi sport helyzete. A 4. pontként szereplő előterjesztésekben sincs semmi, amely a forrpontra jutott politikai, társadalmi helyzetre utalna. November 12-től újra ülésezett a testület, ám a kialakult helyzetről igen szemérmesen általában hallgat a jegyzőkönyv. Mindez a korabeli tanácsi munkastílus szelleméből fakad. Megállapítható: a korszak története a közigazgatásban keletkezett iratok alapján nem írható meg. Hosszú előkészület után született meg az 1971. évi l-es törvény, amely ismét egységes keretbe foglalta a tanácsok elvi, szervezeti és működési körülményeit. A továbblépés igénye mindjárt a tanácsok meghatározásában jelen van, amely szerint a tanácsok a demokratikus centralizmus alapján működő népképviseleti-önkormányzati és államigazgatási szervek. A törvény szerint a helyi tanácsok esetében valósult meg a fenti kettősség, a megyei tanácsok és szerveik pedig elsősorban állami feladatokat láttak el. (Nem véletlen tehát, hogy a rendszerváltozásra készülődve éppen a megyéket érte a legélesebb és szinte állandó támadás.) Az államigazgatási rendszerek legtöbbjében, ahol vannak ilyenek, a közigazgatás területi szervei a központi államhatalom, a köz-