Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VIII. A 20. SZÁZAD MÁSODIK FELÉNEK RÖVID TÖRTÉNETI VÁZLATA (KITEKINTÉS)

voztak a városból. Ki visszaköltözött a környező falvakba, tanyákra, ki pedig más városban próbált új életet kezdeni. Szeged lakosságszámának hektikus ingadozása a 20. század második felében pontos indikátora a város és az ország gazdaságában és társadalmában bekövetkezett változásoknak. Végeredményben a békeévek nem hoztak stabilitást a város népességének alakulásában. A története során — ha visszatekintünk — háborúmentes időben efféle nagy hullámvölgyek és hullámhegyek nem jellemezték demográfiai helyzetét. A fenti népesség foglalkozások szerint a következőképpen oszlott meg. 1949-ben az iparban és építőiparban dolgozók száma 30 183 főt tett ki, amely 56 267-re növekedett 1980-ra, tehát közel kétszeresére emelkedett. A nagy gyarapodás 1950 és 1960 között következett be, a csúcs 1970-ben volt, mintegy ezer fővel dolgoztak többen ezen ágazatban, mint egy évtizeddel később, 1980-ban. A mezőgazdaságban dolgozók száma az említett időszakban az országos trendhez hasonlóan — 22 807-ről 10 398-ra — csökkent. Jelentős számot tett ki a szállításban és kereskedelemben dolgozók rétege. 1949-ben 15 524, 1980-ban 26 666 volt. A vízgazdálkodásban az 1949-es 226 fős létszám 1980-ra majdnem tízszeres lett, 2368 fő. A magas létszám a 60-as-70-es években alakult ki. Bizonyára közrejátszott benne az 1970-es nagy tiszai árvíz idején szerzett tapasztalat. A nem anyagi ágazatokban a létszám kevésbé, 26 213-ról 32 978-ra növekedett. Nagyot ugrott viszont a nyugdíjrendszer kiterjesztése nyomán az inaktív keresők (nyugdíjasok és egyéb járadékosok), valamint az eltartottak száma, 13 325-ről 42 177-re. Amint a fentiekből kiderül, Szeged lakossága foglalkozásbeli megoszlásának változásai nagy vonalakban követték a fejlettebb országokban és azon belül hazánkban a 20. század második felében lejátszódott szerkezetváltozást, ugyanakkor számos helyi sajátosság megmaradt. A korábbi időszakokhoz képest, amikor a mezőgazdaság egyes területein dolgozott a lakosság több mint fele, korszakunkban az ipar ágazatai foglalták el ezt a helyet, míg a mezőgazdaságban dolgozók ennek a létszámnak mintegy ötödét tették csak ki. E nagyarányú létszámváltozáshoz természetesen hozzájárult a nagy tanyavilág elcsatolásából következő csökkenés. A szállításban és kereskedelemben, a Szegeden a középkor óta hangsúlyos gazdálkodási ágazatban annak ellenére, hogy a város határmenti, periférikus helyzete a korszakon át végig fennmaradt, közel 65%-os növekedés következett be. Ezen ágazatokban dolgozók messze megelőzték a korszak végére a mezőgazdaságból élők számát. A nem anyagi ágakban dolgozók számának lassúbb növekedését magyarázza, hogy városunk a 19. század második felétől karakteres hivatalnok és iskola város volt. E téren intézményi és munkatársi növekedés igen, de szerkezetet módosító igazán nagy ugrásra nem került sor. Annál inkább a nyugdíjjogosultság fokozatos kiterjesztésével az inaktív keresők és eltartottak táborában, amelynek száma 1949-től 1980-ig több mint megháromszorozódott, ami szintén az országos változásoknak megfelelően alakult. Amint a fenti adatokból kiderül, a város lakosságának foglalkozás szerkezete a korábbihoz képest a 20. század második felében gyökeresen megváltozott, amelynek nagysága leginkább a 19. század utolsó harmadában lejátszódott ugyancsak nagy mobilitáshoz hasonlítható. A változások folytatódtak a 20. század utolsó évtizedében, ezek vizsgálata azonban nem tartozik témánk körébe.