Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VIII. A 20. SZÁZAD MÁSODIK FELÉNEK RÖVID TÖRTÉNETI VÁZLATA (KITEKINTÉS)

A Szegedi Házgyár termékeihez a kiindulási alapot a BHK III. terméktervei és a budapesti újpalotai városrész épülettervei szolgálták. A szegedi és a debreceni házgyár részére egyébként azonos, a BHK termékeivel megegyező elemválasztékot terveztek, nem vették figyelembe a helyi sajátosságokat, például azt, hogy Szegeden az erősebb alapozás megdrágítja a költségeket, továbbá a délre tájolt lakásokban a napfény városában nyáron elviselhetetlen meleg keletkezik. A meleg kivédésére különleges szigetelésre, vagy klíma beszerelésére nem is gondolhattak. Tarján városrészben a hét ütemben összesen 7231 darab lakás épült. A területen valamivel több áll azokban az épületekben lévő lakások számával együtt, amelyeket nem bontottak le. Az országos állapothoz hasonlóan az egy szobás, illetőleg másfél szobás lakások 40-43 m

2-esek, a kétszobásak, amelyek lehetnek egy és két felesek, 53 m

2-esek, míg a három szobásak (2 + 2 fél) 66 m

2 nagyságúak. E lakások 4-10 emeletes épületekben helyezkednek el. E szőnyegpadlóval, tapétával, műanyag melegpadlóval burkolt lakások, amelyekben a megfelelő mellékhelyiségek (fürdőszoba, WC, kis kamra) nyújtották a komfortot, tízezrek számára jelentették a „panelmennyországot", az otthont, ahol az életüket elkezdhették, vagy jobb körülmények között folytathatták. Lehetőség nyílott arra, hogy a család egyes tagjai lakáson belül is kialakítsák magánterüket, ha nagyon kicsi és szűkös is volt az. Tarján városban az induláskor lakásonként átlagban négy főt számítottak, így az harmincezer ember számára adott otthont. Ma már a statisztika lakásonként 2,8 emberrel számol — Tarján esetében ez ma már csak 2,2 fő —, ami az egy főre eső lakáson belüli tér növekedését jelenti. A városrészt Szeged harmadik körútjának a Budapesti körút nevű szakasza szeli át, mellette található a 2500 m

3 víz befogadására alkalmas 61 m magas „galléros" víztorony (1972), amely a buszvégállomással a városrész közepét képzi. A városnegyedben folyamatosan épült ki az óvoda- és iskolahálózat, az orvosi rendelő és gyógyszertár, továbbá nyíltak az üzletek és élelmiszer áruházak. Tarján és Tabán lakásszáma nem volt elegendő az 1970-es években gyorsan növekvő lakosság számára, ezért tovább folytatódott a lakásépítési program a kialakuló harmadik körút két oldalán a József Attila sugárúttól a Kossuth Lajos sugárútig. Makkosházán 3363 lakás épült fel, míg Újrókuson 4774. Az utolsó építési szakaszban a házak már hagyományos tetőt kaptak, ezáltal nemcsak az esetleges beázástól óvták meg jobban őket, hanem a befejezettség érzetét keltik tető nélküli társaikkal szemben, amelyekről, úgy érezzük, befejezetlenek, és várják, hogy tetejükre újabb emeleteket rakjanak. Az összesen 8137 lakásban több mint 30 ezer ember fért el, tehát Tarjánnal együtt az új városrészek átlagokkal számolva 60 ezer embernek adtak új otthont. Újrókus és az Északi városrész központja a körút mentén alakult ki. Közelében helyezkednek el az iskolák és áruházak, valamint a 66 m magas, „kétszoknyás" 4000 m

3 víz tarozására alkalmas víztorony, továbbá a MATÁV 1991-92-ben épített 158 méteres adótornya, amely 100 méterig vasbeton, onnan pedig acél szerkezetű. A két torony valamint a Nóvák István által tervezett iskola tömbje töri meg a körút és a lakótelep építészeti monotonitását. A lakótelepek panelházai északkelettől északnyugatig karéjozzák a várost, lassan felújításra szorulnak. Felépítésük után sok tízezer embernek lakást adtak, és megjelenésükkel eltűnt a városnak egy falusias, infrastruktúrával gyengén ellátott, földszintes