Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)
VIII. A 20. SZÁZAD MÁSODIK FELÉNEK RÖVID TÖRTÉNETI VÁZLATA (KITEKINTÉS)
nak bizonyultak a balkáni (görög, bulgár, jugoszláv) társaikénál. Annak ellenére, hogy e lakások többségében a gyorsított iparosítás, valamint a mezőgazdaság „szocialista átszervezése", téeszesítés során a faluról városba kényszerített családok laktak, akiknek tagjai hirtelen szakadtak ki korábbi élethelyzetükből, előnyeikkel és hátrányos oldalukkal együtt új életminőséget jelentettek a beköltözők számára. Továbbá sem a megelőző korokban, sem utána a mintegy negyed századig tartó lakásépítési hullámhoz hasonlót nem ismer a hazai történelem. Az első szegedi lakótelep kialakítása Újszegeden kezdődött az egykori Ládagyár helyén téglablokkos épületekkel. 1962-ben kapta az Odessza lakótelep elnevezést hasonlóan más városokhoz, amelyekben ugyancsak az egykor szocialista táboron belüli testvérvárosokról nevezték el az egyes lakótelepeket. A folyamatosan épült Odesszában később szintén panel technikára váltottak. Ma a Torontál tér, Alsó-kikötő sor, vasúti töltés, Temesvári körút és Székely sor határolta területre terjed ki. Szeged lakosságának gyarapodása, amely a meglévő gyárak bővítéséből és újak alapításából következett, további lakótelepek emelését igényelte, amihez nemcsak házak építése tartozott, hanem az infrastruktúra megteremtése is. Mindenekelőtt nagy szükség mutatkozott új főcsatorna megvalósítása, amelynek nyomán az 1960-as évek elején kezdték építeni, és 1970-re fejezték be a 2,8 m átmérőjű rókus-móravárosi főgyűjtő csatornát, továbbá felépült a III-as és V-ös vízmű új kútcsoportokkal, mély- és magastározókkal. Több helyet is alkalmasnak tartottak a lakótelepek számára, de adódott az alkalom, hogy a főgyűjtő mellett, a mai állatkert és a Sancer tavak helyén épüljön az első, amitől végül a talajvíz igen magas szulfát tartalma miatt álltak el, ugyanis a földbe helyezett vasszerkezetek gyorsan korrodálódtak volna. így esett a választás a kert...művelésű és részben családi házakkal beépített Tarjándűlő területére. A lakótelep generál tervezője a Szegedi Tervező Vállalat volt, a részletes rendezési tervet Takács Máté, akinek adatainkat köszönhetjük, a beépítési tervet Takács Máté, Hübner Mátyás, Tarnai István és Bocskai János készítette a József Attila sugárút, Körtöltés, Lugas utca és Tápéi sor által bezárt területre. Az építés 1965-ben hét ütemre tagoltan kezdődött meg, és 1970-re az első három ütem befejeződött. Később kiterjedt az építés az egykori Tabán területére, a József Attila sugárút, a temető és a Retek utca által határolt részre is. Az építkezés a körtöltés mellett középtéglablokkos technológiájú házakkal kezdődött, azonban a lassú tempó és a feszítő igények miatt a gyorsabb ütemet eredményező, ám nem olcsóbb panelszerkezetű módszerre tértek át. A típusterveket a Dunaújvárosi Tervező Iroda rekord idő alatt készítette el, hozzájuk képest annyit változtattak, hogy a monolit pincék helyett a rossz talajviszonyok miatt monolit földszinteket terveztek, valamint a házak alapozását a már említett Franki-féle cölöpözéssel készítették. Az épületelemeket kezdetben a Dunaújvárosi Elemgyárból szállították vasúton, később a Szolnoki Elemgyárból érkeztek a panel elemek, végül 1971-től, miután a Szegedi Házgyár a DÉLÉP keretében megkezdte működését, a szegedi üzem látta el az építőket. Az elemeket erre a célra kialakított teherautókon vitték a beépítés helyszínére. Itt említjük meg, hogy ebben az időben a budapesti után az ország valamennyi nagyvárosában létesült házgyár, amelyek az eredendően szovjet minta nyomán módosításokkal kialakított termeléssel biztosították az építkezők igényeit.