Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

II. ELŐDEINK

ben a folyó neve agathürszosz eredetű. A feltehetően valamilyen iráni nyelvet beszélő nép a szigünnákkal rokon nyelvű volt. Ezt a nevet könnyen örökíthették tovább az iráni nyelvű jazigok, valamint a törökös nyelvű hunok és avarok, továbbá könnyen átvehették a szlávok és a magyarok is az eredendően folyó jelentésű szót. Az agathürszoszok népe a későbbiek során a trák nyelvű jövevényekbe olvadt be. A tájon a Kr. e. 2. században új nép jelent meg, a kelta. Közülük is a szkordiszkoszok és talán a tauriszkoszok telepedtek le vidékünkön. Szegedhez legközelebb feltárt leleteik Szőregen és Kiszomboron kerültek elő, sőt Szeged helyén, vagy annak közelében ők alapították Partiszkon városát, amint Ptolemaiosz földrajztudós leírásából kiderül. E névből szintén kiolvasható a Tisza neve. A szkordiszkoszok két évszázadig tartották magukat, majd tovább mentek. Merlin varázsló népe, az egész kelta nép végül Európa nyugati határán Bretagne-ban és Írország területén találta meg máig tartóan életterét. Tovább menni nem tudtak, útjukat állta az óceán. A görög földre is mélyen behatoló kelták ereje a Kr. e. 1. századra meggyengült. Ezt használta fel a dák, más néven geta törzsi vezér, Burebista, aki az Erdélyben és az Al-Duna síkságán élő dák-geta népet erős államba szervezte, és a környező népek ellen kemény hadjáratokat viselt. Ennek nyomán távoztak a kelták vidékünkről. Hogy a korszak népei mennyire mozgásban voltak, azt mi sem bizonyítja jobban, mint ebben az időben Szegedtől északra élt bój nép. Ok az Itáliában Kr. e. 191-ben elszenvedett vereség után az alpesi Duna-szakaszhoz (Bajorország, Ausztria egy része) vándoroltak, és a mai napig tartóan ott lelték meg hazájukat. A Kr. e. 2. századtól a Kr. u. 1. század első harmadáig bekövetkezett változások nehezen kísérhetők nyomon. Nehéz például elkülöníteni az írott források alapján bizonyított dák jelenlét tárgyi hagyatékát a más népek után maradt leletek anyagától. Mindenesetre az kétségtelen, hogy vidékünk ekkor a délkelet-európai népek kultúrkörébe és érdekszférájába tartozott. Az emberi történelemnek és az egyes népek történetének egyformán természetes állapota a mozgás, a harcok és a béke ideje. Ha végigtekintünk városunk és vidéke eddig bemutatott történetén, feltétlenül erre a következtetésre kell jutnunk, pedig még nem értünk el a népvándorlás koráig és az utána bekövetkező több évszázados avar uralom idejéig. A történész szívesebben időz a békés, építő korszakok bemutatásánál, hiszen gyarapodásról, növekedésről és fejlődésről számolhat be. Talán azért is, mert ritkábban adódik lehetőség rá, mint a népmozgások bemutatására, amikor nemcsak költözésről, menekülésről és csatákról kell beszámolnia, hanem a velük együtt járó szenvedésekről, sorsfordulókról és bajokról. Az olvasónak szintén nehezebb követni a sok évszám, népnév, csatahely és helynév áttekintésével együtt járó részeket. Közülük keveset lehet megjegyezni, leginkább ezek tűnnek el az emlékezetből. Nem véletlenül, mert állandóan újak és újak követik egymást. Európának több olyan vidéke van, ahol nyomon követhető az állandó változás, gondoljunk csak a mediterrán világ partvidékeire, ahol egymást követően és egymás mellett számos nép élt, kultúrák telepedtek egymásra és egymás mellé. Ne tévesszen meg bennünket az utóbbi évezred, amely csak a felszínes szemlélőnek mutat csalfán nagy állandóságot. A fenti kis pihentető kitérő után visszakapcsolódva történetünkhöz a változások kora után éppen egy viszonylag nyugodtabb, háborúktól azonban egyáltalán nem mentes időszak következik az Alföld és közvetlen vidékünk történetében, mégpedig a szar-