Blazovich László: Szeged rövid története - Dél-Alföldi évszázadok 21. (Szeged, 2007)

VII. A POLGÁRI VÁROS

arra vállalkozó gazdák rendelkezésére. Egy 1895. évi statisztika szerint egy hold alatti területet szántóföld nélkül 2173-an birtokoltak. E tulajdonosok nagy része nem paraszti életformát folytatott, közöttük kereshetjük a szőlővel, gyümölcsöskerttel rendelkezőket. Kispolgároktól a napszámosokig a társadalom különböző rétegei bírtak efféle területeket, amely nemcsak az Alföldön, az ország más vidékein is elterjedt szokásként létezett. Nyolc holdon aluli szántóföld nélküli földbirtokkal 941-en rendelkeztek. Közöttük a szőlőtulajdonosok mellett legelő és egyéb: nádas és kaszáló területeket birtoklókat kereshetünk. A törpebirtokosok száma, akik 1-5 holdat bírtak, 2887 volt. Ok családjuk fenntartását nem tudták biztosítani a kis földdarabból, különböző idény- és napszámos munkával igyekeztek a létfenntartásukhoz szükséges jövedelmüket megszerezni. Az 510 holdas kisparasztok számát 1614-ben állapították meg. Ők már általában megéltek földjükből, különösen azok, akik feketeföldön gazdálkodtak. Bár a homoki gyümölcstermesztés, amely később jól jövedelmezett, mert a terményeket messze szállították, e korszakban indult meg, a homoki föld ekkor még közel sem ért annyit, mint a fekete, amely szemtermelésre sokkal inkább alkalmas volt. A 10-20 holdas középparasztok majdnem ugyanannyit, 1547 főt számláltak. Az ő gyermekeik már eljutottak — ha szándékukban állt — a középiskolákig, megindulhattak a társadalmi felemelkedés útján, akárcsak a 20-50 holdasoké, akik létszámát még mindig ezer fölött, 1035-ben állapították meg. Az 50-100 holdasok 215-en, a 100-200 holdasok 66-an, a 200-500 holdasok 15-en voltak, 500-1000 holddal rendelkező birtokost csak kettőt találtak a szegedi határban. Szeged mezőgazdaságának számban is erős rétege a kis- és középbirtokosság volt, amely az első világháború végéig szépen gyarapodott, a lendület az első világháború után leállt, további értékesítési gondok következtek be a világválság alatt és utána hosszan elhúzódva éveken át. A parasztság (a statisztikában őstermelők) soraiban még e válság időszak sem hozott jelentős átrendeződést, csak az elszegényedés folyamata erősödött fel minden réteg között, leginkább a kis- és törpebirtokosok szenvedtek. Hozzájuk hasonló csapások érték a bérlők közül a kisbérlőket. A város folyamatosan 6 és 10-től 30 éves bérletekig terjedően adta ki földjeit. 1910-ben 5541 bérlőt tartottak nyilván. A bérlők java része 10-20 hold földet bérelt, szép számmal váltottak ennél kevesebbet. Az 50 holdnál nagyobb bérletek száma nem érte el a százat. Bérelt földeken 1910-ben 14-15 ezer ember élt. Megélhetésük nem volt könnyű, azonban a város amellett, hogy gazdaságilag helyesen cselekedett, nem kótyavetyélte el vagyonát, hanem abból hosszú távon jelentős jövedelemre tett szert, egyúttal segítette népét. Az ugyanis szülőföldjén találta meg az életlehetőségeket, nem lett agrárproletár. A tervezéssel és szervezéssel együtt járó kemény munkában nemcsak testi erejét, hanem eszét is használni kényszerült, ami a rátermettek számára a továbblépés, felemelkedés biztosítéka lett, amint Juhász Antal nagyon alapos, a szegedi mezőgazdaságról írott munkáiban maradandó értékűen és részletezően leírja. A paraszti munkával életét töltő népesség életviszonyait az archaikus állapotok jellemezték. Amíg a városon a magán élettér és a munkavégzés helye lassan, de folyamatosan elkülönült egymástól — máshol dolgoztak és laktak, kivéve a kisiparosok egy részét, ahol műhely és lakás egységet képzett —, addig a földműves lakása és üzemhe-