Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

AZ ALFÖLDI MEGYÉK KIALAKULÁSA

kete vár' jelentésű, Tisza menti Csongrád, amely nevet a magyarok soha nem fordították le nyelvükre, és nem hívtak Feketevárnak. Egy másik Csongrád is létezett a középkorban Torontál megyében. Ugyanilyen a Kanizsa helynév, amelynek eredeti jelentése szláv nyelven 'a knyáz, azaz a kenéz (vagyis a fejedelem) tulajdona'. Ezt sem fordította le a magyar. Hogy az Alföldön miért vannak szláv nyelvből magyarázható helynevek, nemcsak a tudományt foglalkoztatta és foglalkoztatja ma is, hanem a 19. század embereit is. Mikszáth Kálmán 1900-ban a Különös házasság című regényében leírta, hogy éppen erről társalgott Olaszröszkén 1810-ben Szucsinka plébános és Bernáth Zsiga. „A pap — írta Mikszáth — pártját fogta a tót nyelvnek és bizonyítgatta..., hogy az Árpádok is tótul beszéltek". Fő érve az volt, hogy ha nem így lett volna, akkor a magyarok „miért nevezték el a vármegyéket tótul Novigrádnak, Csernográdnak, Nógrádot, Csongrádot, sőt még a saját rezidenciájukat is tótul írják és mondják Visegrádnak". A vitában Bernáth Zsiga (valójában persze az író Mikszáth) nagyon közel került az igazsághoz. Szucsinka plébánosnak ezt válaszolta: hogy az Árpádok tótul beszéltek volna, „lehetetlen azt föltenni. A nép már bizonyosan előbb nevezte úgy e várakat és kerületeket, a királyok pedig meghagyták". Ebből csak az nem felel meg a valóságnak, hogy a szlávok (akik persze a 9. században még nem voltak „tótok", azaz szlovákok) a kerületeket is e néven nevezték volna. A magyar honfoglalás előtti kárpát-medencei szlávoknak ugyanis — mint erre rövidesen kitérek — kerületeik (megyéik) nem voltak, csak váraik, s e várneveket vették át a magyarok. Amikor pedig a várakat tették meg a 11. században a magyarok a maguk alkotta megyék központjaivá, a várak nevei — ha szláv nevük volt, akkor a szláv nevű várak — mentek át a vármegye jelölésére. Az Alföldön a 9. században számottevő erejű államiság annak ellenére nem létezett, hogy a területet — bár eltérő sűrűséggel — nem kis számú népesség lakta. Az Alföldön szinte egyetlen komolyabb erőt jelentő bolgárok államának központja, Pliszka légvonalban is 700 km-re esett a Tiszától. Az Alföld bolgár uralom alatti része a 9. század elején hódítással került Bulgáriához, ám az állam központjától távoli nyúlványnak számított. Arra, hogy az avarok vagy a szlávok államiság keretei között éltek volna, semmi nyom nem mutat. Az alföldi (déli) morvák államáról sem tudunk semmi konkrétumot, bár létét nem zárhatjuk ki. Amennyiben Szvatopluk volt a feje, úgy ennek a központja (a Morva folyó melletti Velehrad) szintén távol esett a Tiszától, legalább 300 km-re, vagyis ez a terület szintén egy messzi ország végvidékének tekinthető. Mindennek azért van különös jelentősége, mert semmi támpontunk nincs a tekintetben, hogy a magyarok a maguk vármegyei szervezetét itt levő államok mintájára hozták volna létre. Sőt azt is kizártnak tarthatjuk, hogy megyeszerű szervezetek akár a bolgároknál, akár a morváknál léteztek volna. Bár a magyar megye szó szláv eredetű, de az átvétel idején ez a szláv nyelvekben 'határt' jelentett, s közigazgatási egység értelme már a magyarban alakult ki. Jellemző, hogy a szlávban (így a szlovákban) a megye fogalmát soha nem a megye szóval fejezték ki, hanem a stolica szóval. A megye mint intézmény tehát annak ellenére nem lehet szláv eredetű, hogy az Alföldön a magyar honfoglalás idején jelentós szláv nyelvű (továbbá nyelvében elszlávosodó avar és bolgár) népesség élt, illetve hogy egy vagy két államiság határvidéke benyúlt az Alföld területére. A megyének azért sem lehettek szláv mintái, mert a me-