Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

KALOCSA

léteztek (így a Vajas), valamint északon és délen is kisebb-nagyobb tavak övezték. Szinte szigeten feküdt, nem véletlenül nevezték Kalocsa környékét Sárköznek,

41 amely névben a sár szó — amint ez a 11. század óta dokumentálható — sáros folyóvizet, illetve mocsarat, vizenyős területet jelentett.

42 Éppen ezért Kalocsa legközvetlenebb környékén nem is alakult ki rév a Dunán, ami növelte Kalocsa elzártságát. (Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy miért éppen itt alapította meg Szent István a második érsekséget, arra gondolhatunk, hogy Kalocsán hajdan az Árpádok nomád uralmi rendszerének valamiféle központja állott,

43 s ettől délre terült el a 10. század végén Fekete Magyarország.) így hát ezen a területen kereskedelmi tevékenységet folytató népesség, amely városi irányú fejlődés motorja lehetett volna, eleve nem települt meg. Amennyiben Kalocsa, a település Árpád-kori és 14. század eleji helyzetét megkíséreljük felvázolni, ezt csakis az e korbeli Magyarország többi érseki-püspöki székhelyével való összehasonlítás révén tehetjük meg. Nem szólunk itt természetesen az egyházmegyei központról (palota, székesegyház, székeskáptalan), hiszen azok minden főpapi székhelyen kötelezően megvoltak, mint láttuk, Kalocsán is. Ami az „egyebeket" illeti, Esztergom — az egy időben Kalocsa által riválisnak tekintett érseki központ — két társaskáptalannal (Szent István első vértanú, Szent Tamás), három kolduló rendi (domonkos, ferences, ágostonos remete) kolostorral, stefanita rendházzal, ispotállyal (Tapolcán) rendelkezett, a szorosan vett Esztergomban — a várban, a váralján és a királyi városban — fél tucatnál több templom (Szent Egyed, Kereszt, László, Lőrinc, Mária Magdolna, Miklós, Péter) állt, Esztergomnak külön olasz városa (civitas Latinorum) volt. Az érseknek helyet adó város az ország fővárosának számított, élénk kereskedelemmel, pénzverővel stb.

44 A dunántúli püspöki székhelyek közül Győr társaskáptalant (Szent Adalbert), két kolduló rendi (domonkos, ferences) kolostort, johannita rendházat, plébániatemplomot (Szent Lázár) mondhatott magáénak, hospesei Miiben a királytól kiváltsághoz jutottak.

45 Veszprémben társaskáptalan (Mindenszentek), domonkos apácakolostor, a völgyben görög (a 13. századtól ciszterci) apácakolostor, fél tucat templom és kápolna (Keresztelő Szent János-, Margit-, Miklós-, Tamás-templom, Szent György- és Gizella-kápolna) állt.

46 Pécsett társaskáptalan (Keresztelő Szent János), három (illetve négy) kolduló rendi (domonkos, ferences, ágostonos remete, domonkos apáca-) kolostor, johannita rendház, ispotály, sok templom és kápolna (Krisztus Teste-, Mindenszentek-, Szent Lélek-, Benedek-, Bertalan-templom, Szent Ilona-, István király-, Jakab-, Katalin-kápolna) volt, hospesek, Lumbardus, Gallicus, Latinus etnikumú polgárok éltek ott, lakói között szűcs, kereskedő akadt.

47 Az ország északi részében, Nyitrán két kolduló rendi (domonkos és ferences) rendház, három templom (Szent András, Márton, Szűz Mária) állt, hospesek lakták, polgárai 1248-ban a királytól kiváltságot kaptak.

48 Vácott egy kolduló rendi (ágostonos remete) kolosGy. II. 431. és térképmelléklet: Fejérvármegye a XIV. század elejéig. TESz. III. 488. Gy. II. 430. Gy. II. 237-289.; HORVÁTH ISTVÁN: Esztergom. In: KMTL. 199-201. Gy. I. 589-600.; TOMKA PÉTER: Győr. In: KMTL. 243-244. KRALOVÁNSZKY ALÁN: Veszprém. In: KMTL. 726-727. Gy. I. 356-362.; KOSZTA LÁSZLÓ: Pécs. In: KMTL. 535-537. Gy. IV. 429-440.; KÖBLÖS JÓZSEF-SZŐKE BÉLA MIKLÓS: Nyitra. In: KMTL. 498-499.