Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)
SZEGED KIALAKULÁSA
serege azt a nagy hatalmú, a Körös-Maros-köz déli részétől az Al-Dunáig törzsfői uralmat gyakorló Ajtonyt, aki „hatalmat bitorolt magának a király Maroson érkező sója felett, vámosokat és őröket állítva e folyó kikötőibe egészen a Tiszáig". 13 Bizonyosra vehető, hogy Ajtony territoriális hatalmának közvetlen szomszédságában a király kezén levő Szeged döntően gazdasági és katonai szempontból nagy fontosságú volt az uralkodó számára. A „király sója", amelyet hajói a Maroson Erdélyből szállítottak, Szegednél ért el marosi vízi útja végpontjához. A sót itt már legkésőbb a 11. század első harmadában kirakták a Maroson járó hajókról, raktározták, s további úti céljától függően tengelyen vagy tiszai vízi úton vitték tovább. Nem kevésbé jelentős volt Szeged egyszerű, földből való erődítménye szempontjából. Esetleg évtizedeken át innen néztek farkasszemet egymással Ajtony és István harcosai, hogy azután ellentétük 1028 táján fegyveres összecsapásba torkolljon, és István győzelmével végződjék. 14 írott források megadják annak lehetőségét, hogy Szegedet már a 11. század első harmadában létező településnek tekintsük, királyi sólerakattal, földvárral. A Szegedet „hivatalból" lakó sókezelők és harcosok mellett „polgári" lakosság is élt Szegeden, hiszen ennek kellett ellátnia az itt feladatukat teljesítő embereket. Ez a „polgári" lakosság alkotta a vár és a királyi sólerakat köré tömörülő település népességét. írott források híján és a már vázolt régészeti kutatási nehézségek miatt Szeged kialakulástörténete időben ennél visszább nem követhető. Bármennyire is természetesnek látszanék azt mondani, hogy Szeged mint magyar település egyidős a honfoglalással, s bármekkora valószínűség is szól emellett (mindenekelőtt kedvező földrajzi helyzete, váras volta, amelyet a honfoglaló magyarok aligha hagyhattak figyelmen kívül), ez nem több, mint lehetőség. Legalábbis két irányból támadhat kétely ilyen magától értetődőnek látszó feltevéssel szemben. Egyrészt a Tisza mocsarai közé épült földvár katonai birtoklása nem teremt mindjárt és automatikusan települést a vár alján. Másrészt Ibn Hayyan arab krónikás a 10. század közepére érvényes tudósításként azt közölte a magyarokról: „A Duna mellett laknak, és nomádok, mint az arabok. Nincsenek városaik és házaik. Sátrakban élnek szétszórva." 15 A Szeged közvetlen környékén szétszórva talált honfoglalás kori magyar sírok legalábbis nem mondanak ellent a 10. század közepi magyarok települési rendjéről az arab forrás híradásának. Meg kell elégednünk tehát annyival: Szeged a 11. század első harmadában gazdasági és katonai értelemben fontos hely volt: a királyi sólerakat és a földvár (mocsárvár) mellett immár település is. Csalhatatlan bizonyság szól viszont amellett, hogy ebben az időben, vagyis a 11. század első évtizedeiben Szeged politikai vonatkozásban éppen nem központnak, hanem perifériának számított. A Szegedet már ekkor megillető gazdasági és katonai funkciók ellenére sem vált Szeged Szent István kori megye központjává, nem lett belőle vármegyei székhely, jóllehet vára volt. [Felmerült, hogy Szeged — vára és főesperesi központ volta utalhat erre — elindult egy önálló várispánsági fejlődés útján, de ez a folyamat hamar elakadhatott. 16 ] Hova tartozott a korai Szeged a világi közigazgatás 13 SRH. II. 489-490. 14 A 2. jegyzetben i. m. 275-277. (A vonatkozó rész Szegfű László munkája.) 15 CZEGLÉDY KÁROLY: Új arab forrás a magyarok 942. évi spanyolországi kalandozásáról. Magyar Nyelv 1979. 276. I 16 KRISTÓ GYULA: A vármegyék kialakulása Magyarországon. Nemzet és Emlékezet. Bp. 1988. 455456.]
