Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

CSONGRÁD MEGYE

figyelhető meg, a településszerkezet dinamikusan fejlődött, s a mennyiségi gyarapodás mellett külön figyelmet érdemel a minőségi előrehaladás: Szeged kiemelkedése és néhány mezőváros felbukkanása. A 14-15. század összességében a békés gyarapodás időszaka volt Csongrád megye életében. A vidék kiheverte a tatárdúlás okozta sebeket, sőt erőteljes fejlődés is végbement a népességszámon, a faluszámon kívül a lakáskultúrában és az életfeltételekben. A középkorban mindennaposak a hatalmaskodásnak nevezett erőszakos cselekmények. Ilyenek korábban is voltak, számuk azonban a 15. század második felében megsokasodott. 1469 decemberében a megye egyik jelentős birtokos családja, a Jaksicsok felbujtására a csomorkányi jobbágyok támadtak rá a Békés megyei Szénás birtokra, s onnan nagy mennyiségű búzát zsákmányoltak. 1499-ben a nemesi megye tisztikara — az ispán és a szolgabírák — jártak el olyan hatalmaskodás ügyében, amelyet a Nyulak szigeti apácák donáttornyai jobbágya ellen követtek el, akit az erőszakoskodó megvert, és árpát vett el tőle. Ezek az adatok immár a földművelés, gabonatermesztés mindennapos voltáról tesznek tanúbizonyságot. Hosszú időn át ádáz harc folyt a Csongrád megye nyugati sávjába betelepített kunok és Szeged városa között a „kun pusztákon" való legeltetés miatt. A 15. század közepétől mindkét fél igyekezett kizárólagos tulajdonát érvényesíteni az addig közösen használt legelőkőn. A kunok még mindig inkább nagyállattartó nép voltak, a szegediek közül viszont sokan a rendkívül kecsegtető exportlehetőségek miatt foglalkoztak előszeretettel ridegtartással. A jogi küzdelem, ami időnként tettlegességig fajult, a 16. század elején is folytatódott, amelyben Szeged csak kisebb eredményeket mondhatott magáénak. A 15. század végétől sokasodtak az országban azok a jelek, amelyek a fejlődés megtorpanását tanúsították. Veszélybe került számos jobbágyi szabadság (köztük az úr szabad megválasztásának joga, vagyis a szabad költözés), támadás indult a mezővárosok ellen. Ezek az intézkedések elsősorban azt a gazdagparaszti réteget érintették hátrányosan, amely elindult és előrehaladt a felemelkedés útján. Nem véletlen, hogy annak a nagy parasztfelkelésnek, amely 1514-ben Dózsa (Székely) György vezetésével robbant ki, ezek a mezővárosi, falusi elemek képviselték tömegbázisát, s ők szabtak irányt a követeléseknek. A felkelés az akkori Csongrád megyét közvetlenül nem érintette, a felkelő parasztsereg azonban a megye közvetlen szomszédságában, Békésen és Gyulán át vonult a Maros felé, s itt vívták meg — Csanád megyében — az apátfalvi és a nagylaki ütközetet. Szeged, amely ekkortájt vesztette el a megyegyűlések tartását (1504-től ezek színhelye Szerre tevődött át), a parasztháború ellenfeleivel, az urakkal tartott. A csanádi káptalan a parasztsereg közeledtének hírére Szegedre menekült kincseivel együtt (nem is hiába, ugyanis Dózsáék elfoglalták Csanádot). Túlzó híradás szerint 3 ezer szegedi halász fogott fegyvert a felkelők ellen. Innen indult a parasztok elleni döntő csatába Szapolyai János erdélyi vajda. Ugyancsak Szapolyai Dózsa levágott fejét Szegedre küldte, mivel a város igen kedves volt számára. Ha a parasztháború nem is söpört végig Csongrád megyén, a paraszti elégedetlenség egy-egy akcióban mégis megmutatkozott. A Nyulak szigeti apácák donáttornyai jobbágyai felléptek és károkat okoztak Dóczi Jánosnak, aki szegi (szegvári) földesúr volt, és korábban sokat ártott a jobbágyoknak. Az egyik közeli megyében (Aradban) arra is akadt példa, hogy