Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

CSONGRÁD MEGYE

A tatár seregek kivonulása után az elpusztult csongrádi várat nem hozták helyre, hanem Szegeden építettek — valószínűleg 1260-1280 között — új várat, méghozzá kőből. A várat a király emeltette, de 1300 táján egy rövidebb időre az erdélyi vajda, Kán László kezére került. A vár biztosította a marosi sószállítás zavartalanságát és a tiszai átkelőhelyet. Az első szegedi várnagy az 1310-1320-as évek fordulóján szerepel. A mindenkori szegedi várnagy viselte a csongrádi ispáni (főispáni) tisztet is. így tehát az új vár a politikai hatalom gyakorlásának színhelye és eszköze is volt. [Csongrád megye 1399 után évtizedekig a csongrádi ispáni címet is viselő temesi ispán fennhatósága alá tartozott.] A különböző részekből álló Szeged 1469-ben egységesült, és 1498-ban II. Ulászló király a szabad királyi városok közé sorolta. Ezzel Szeged a városi fejlődés csúcspontjára érkezett. A jogi helyzet burka mögött szinte minden térre kiterjedő nagyvonalú fejlődés játszódott le Szegeden a 14-15. században. Ezek sorából csak néhány mozzanatra utalhatunk. A város lakói kiterjedt kereskedelmet folytattak, a hét több napján is tartottak Szegeden vásárokat, sokféle foglalkozást képviselő mesterember élt a városban, akik közül az azonos foglalkozást űzők céhekbe tömörültek. A jelentős állattenyésztéssel bíró szegediek számára nagy fontosságú volt, hogy hosszas viták és egyenetlenségek után a szegediek a kunokkal azonos legeltetési jogokat nyertek el a várostól nyugatra fekvő kun pusztákon. A városfejlődésnek is fokmérője, hogy Szegednek négy kolostora volt, ebből három kolduló rendi (két ferences, egy domonkos), egy pedig a premontrei apácáké. A ferencesek Havi Boldogasszony-temploma a maga 723 m

2-es alapterületével az Alföld egyik leghatalmasabb középkori épülete, a magyarországi gótikus művészet egyik rangos emléke. Szeged, bár Csongrád megye területén feküdt, és annak központja volt, valójában nem tartozott a megye fennhatósága alá. Szeged szabadsága a megyétől való függetlenséget, az autonómiát biztosította polgárai számára. Szeged lakossága a 16. század elején megközelítette a 8 ezret, tehát igen népes településnek számított, az ország három leglakottabb városa közé tartozott. 1433-ban egy francia utazó leírása nyomán képet alkothatunk Szeged akkori városképéről és mindarról, ami a messziről jött idegen figyelmét Szegeden megragadta. Eszerint Szeged igen nagy, síkföldi város, nagyon nagy és igen mély folyó, a Tisza mellett fekszik. Egyetlen hosszú, mintegy 3,5 km-es utcából áll. Élelemben gazdag, főleg sok halat látott az utazó, de volt a városnak daru- és túzokpiaca is. A higiénia alacsony szinten állt, a kevés ágy visszataszító, az emberek inkább szalmán, bőrzsákokon aludtak. Rendkívül nagy volt a szelídítétlen lovak száma, ezeket zabolázták, majd eladásra kínálták. Számuk 3-4 ezerre tehető, és nagyon keveset kértek értük. A ferencesek elég szép templomában (ez nem az akkor még nem létező Havi Boldogasszony-templom volt) kissé magyaros módon tartott istentiszteleten vett részt a lovag. A 14. században jöttek létre Magyarországon a mezővárosok. Ezek olyan települések, amelyek átmenetet jelentettek a Szeged-szerű igazi városok és a falvak között. Bár lakói jogi értelemben jobbágyok, de közülük számosan voltak iparűzők. Kiváltságos helyzetüket tükrözte, hogy egy összegben adóztak. Egy-egy kisebb körzet központjává váltak, piacuk volt, ahol e körzet eltérő termékei cseréltek gazdát. E helyzetüknél fogva fontos szerepet játszottak a közlekedéshálózatban. Nemritkán egy-egy uradalom központja jutott mezővárosi rangra. Általában földesúri hatalom alatt álltak,