Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

CSONGRÁD MEGYE

nyek okán, hanem a forrásban leírt jellemzői révén is igazi pogány nagyúr benyomását kelti. Bár maga a görögök szertartása szerint megkeresztelkedett, de nem élt keresztényi életet, hét feleséget tartott. Temérdek lova volt, ezek egy részét ridegen tartották, más részét a házak körül. Megszámlálhatatlan sokaságú juhait pásztorok őrizték. A lovak és a juhok tartása tipikusan nomád jellegű állattartásra mutat. Ugyancsak a nomád gazdaság teljes „készlete" vonul fel a forrásban akkor, amikor arról olvasunk: milyen ajándékokat vittek Ajtony leverése után püspöküknek a templomot építeni szándékozó helybeliek. Az ajándékok a férfiak részéről lovakra, marhákra, juhokra, szőnyegekre, az asszonyok részéről pedig aranygyűrűkre és nyakékekre terjedtek ki. A csongrádi térség tehát a 10-11. század fordulója körüli évtizedekben nem képezett politikai egységet, hanem két — eltérő politikai orientációt képviselő — törzs között oszlott meg, közöttük a Tisza szolgált határként. A királyi vármegye A két politikai képződmény eltérő jellege a felszínen abban jutott kifejezésre, hogy az Árpádok törzsének tagjai már Géza nagyfejedelem (azaz a 970-es évek eleje) óta nyugat felé tájékozódtak. Gézát nyugati hittérítők keresztelték meg, a keresztségben az István nevet kapta, azaz István első vértanú (protomártír) nevét. Az első magyarországi nyugati rítusú püspökség is már Géza alatt létesült (997 táján) a dunántúli Veszprémben, amint hogy az Árpádok törzsének is a dunántúli Esztergom volt a központja. Ehhez képest a csongrádi térség Duna-Tisza-közi része perifériának, határterületnek számított. A térség másik, tiszántúli része Ajtony törzsi területéhez vagy annak peremvidékéhez tartozott. Ajtony a keleti (bizánci) kereszténység felé orientálódott, 1002 után a bulgáriai, de görög kézre került Vidinben felvette a kereszténységet, maga azonban nem gondolta komolyan a dolgot, a kereszténység felvétele inkább a Bizánccal fennálló politikai szövetsége megerősítéséül szolgált, azaz taktikai színezetű lépés volt. Ajtony megelégedett székhelyén, a Maros menti Marosvárott (későbbi nevén Csanádon) egy görög rítusú (bazilita) monostor létesítésével, püspökség alapításáig nem jutott el. Ezzel szemben a Kárpát-medence nyugati felében, amint Géza halála (997) után fia, Vajk vette át törzse, illetve a magyar nagyfejedelemség irányítását, felgyorsultak és döntő fordulatot vettek az események. Vajk 1000-1001-ben a pápától nyert koronával királlyá koronáztatta magát, ami szimbolikus lépés volt. Befelé azt jelképezte, hogy — bár a Kárpát-medence fele ténylegesen nem engedelmeskedett neki — ő magát tekinti minden magyar uralkodójának (a magyarok királya — rex Ungrorum vagy rex Pannoniorum — ezt a jogigényt fejezte ki), kifelé pedig ezzel nyert szentesítést Szent Istvánnak és országának befogadása a keresztény európai népek közösségébe. Koronázása után röviddel (1001-ben) megalapította az esztergomi érsekséget, majd még ebben az évtizedben újabb püspökségek jöttek létre a Kárpát-medence István uralma alá került területein. Vidékünk szempontjából a kalocsai érsekség létrehozása volt nagy jelentőségű. Ez az egyházmegye a Duna-Tisza köze déli részére terjedt ki, s a csongrádi térségből Szeged is a kalocsai érsekség területére esett. Persze, adatok híján nem