Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

BÉKÉS MEGYE

kok, Mágocsi Gáspár és Bornemisza Benedek egymás elleni vádaskodásai, a várvédők közti egyenetlenségek bírták rá a Békésről származó Balázs deákot, hogy a bibliai história műfajának felhasználásával figyelmeztesse bűneikre és gonoszságaikra a gyulaiakat. Bornemisza Benedek alig egy évet töltött kapitányként a gyulai var élén. E rövid idő alatt erőszakosságával, gátlástalan rablásaival tette hírhedtté és rettegetté nevét. Az ellene 1560 augusztusában lefolytatott vizsgálat jegyzőkönyve temérdek bűnét sorolta elő. Az 1560 körüli évekből számos összeírás maradt ránk, amelyek felbecsülhetetlen fontosságú információkat közölnek Békés megye népességéről, mezőgazdaságáról, terményeiről. Az 1563-1564-ből való portaösszeírás lehetőséget ad arra, hogy meghatározzuk Békés megye e korbeli lélekszámát. Az összeírás 62 települést sorolt elő Békés megye 16. századi területén, s összesen 2323 volt az adóköteles porták száma. Ha egy portára 1,5 családot számítunk, úgy a megyében akkor 3484,5 család élt. Az átlagos családnagyságot 5 főben állapítván meg az összeírás alapján 17 422 személy élt a 62 helységben. Mivel azonban a forrásból hiányzik Gyula és néhány falu, az összeírás időpontjában az akkori Békés megye népessége 20 ezer körülire tehető. A mai Békés megye területére vonatkoztatva azt akkori lélekszámot a lakosság megközelítette a 30 ezer főt. A török közelsége miatt átalakult a földesúri adózás rendszere, amely hagyományosan a portára (telekre) épült. Az új adózási forma a települések által közösen fizetett cenzus volt, amely pénz formáját öltötte, s a gyulai uradalom helységei évente két alkalommal, Szent Mihály (szeptember 29.) és Szent György napján (április 24.) fizettek. A tizedet a Dél-Alföldön Gyula elestéig természetben szedték. Tizedköteles terménynek számított a gabona, tizedet hajtottak be bárányok és méhek után is. A török uralom alá jutott területeken a kamara kibérelte a tizedet, s beszedését a végvári kapitányokra bízta. A tized- vagy dézsmajegyzékek nagyon fontos adatokat tartalmaznak a népesség számára, a gabonatermelés és az állattenyésztés helyzetére vonatkozóan. A gyulai királyi uradalomra vonatkozó urbáriumok a jobbágyok kötelezettségeit foglalták magukban. Ezek a földesúri majorsági gazdálkodás további kiépüléséről, a terhek, elsősorban a robotmunka fokozódásáról, a jobbágyság helyzetének romlásáról tanúskodnak. Fenyegető veszélyt jelentett a megyére és Gyula várára nézve a mindinkább terjeszkedő török. A török becsapások számos falut elnéptelenítettek, közülük azonban nem egy még a török veszedelem közvetlen szomszédságában is újratelepült. A török megszállta terület határain túl megjelentek a török adószedők, akik elkészítették saját adólajstromukat (defterüket), listába foglalva a felkeresett falvakat és azok lakóit. E települések általában véve még nem tartoztak török fennhatóság alá, így adóztatásuk sem járt többnyire sikerrel. Mindenesetre jelzi e defter az igényt arra, hogy a török katonai értelemben kiterjessze uralmát e területre, s fegyveres támogatás birtokában lehetősége nyíljék a falvak rendszeres adóztatására. Az 1557-1558-ban készült defter a mai Békés megye területén fekvő legtöbb helységet tartalmazza, immár besorozva azokat a török közigazgatási rendszerbe, amelynek alapegységét a náhije, nagyobb átfogó intézményét pedig a szandzsák alkotta. Bornemisza Benedek helyére a gyulai várkapitányságban — törteli Kun Balázs rövid ideig tartó tisztségviselése után — 1561 elején Kerecsényi László lépett. Éles