Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)
BÉKÉS MEGYE
kéknek nevezi a mozgalom résztvevőit. Noha Vata mozgalma elsősorban a kiépülő egyházi szervezet ellen fellépő pogány tömegekre támaszkodott, nagyon valószínű, hogy az eseményekben szerephez jutottak az eredendően Bulgáriából elmenekült, utóbb Ajtony, majd Vata oldalán helyűket megtalálni igyekvő bogumil eretnekek is. Amikor Vata a fegyvereket a latin rítusú egyház ellen fordította, akkor tulajdonképpen a törzsi szeparatizmus [újabb terminus szerint a törzsi állam] képviselőjeként a kialakuló egységes magyar feudális állam törekvéseivel szegült szembe. A hagyományosan „pogánylázadás"-nak nevezett Vata-mozgalom retrográd célok szolgálatába állított akció volt, mely látszatsikerei ellenére is vereséggel végződött; Gyula, Ajtony és a többi lázadó vezér után Vata is alulmaradt a fejlettebb, a történelmi haladást képviselő feudalizmus erőivel szemben. Vata és mozgalma bukásával megteremtődtek a feudális viszonyok létrehozásának feltételei a békési vidéken, napirendre került a feudális államszervezet helyi-területi elnyomó apparátusának, a királyi vármegyének a megszervezése. A Vata-mozgalom leverése és Levente herceg halála után — a legnagyobb valószínűség szerint 1048-1050 táján — került sor az ország megosztására I. András király (1046-1060) és testvéröccse, Béla között. A királyi hercegség (dukátus) képében jelentkező országmegosztás magyarázatára két elmélet is született. Az egyik szerint „a dukátus eredetileg a magyarsághoz csatlakozott segédnépek területi szervezete volt", s utóbb, „amidőn I. Endre saját elhatározása és az országnagyok tanácsa alapján átengedte a dukátusi vármegyéket Béla hercegnek, egy lényegében elavult, etnikai bázisát elvesztett intézmény felélesztéséről volt szó." A másik magyarázat szerint a dukátus egyszerre vállalta magára a feudalizmus terjesztésének, eddig még nem feudalizált területek állami keretbe való szervezésének feladatát, s szolgált keretül a széttagolódási tendenciák számára. Az elsőként idézett elmélet a dukátusi területet katonai segédnépek (kazárok, kabarok, alánok stb.) által lakott területnek minősíti, a másik elméletből viszont az következik a dukátusi terület számára, hogy feudalizációja a királyi hercegség megteremtése után indult el, illetve gyorsult fel. [A két nézet közül mára az utóbbi tekinthető inkább elfogadottnak.] A dukátus területi kiterjedésére az 1074. évi mogyoródi csata leírásából következtethetünk, ahol a bihari és a nyitrai dandár (azaz a bihari és a nyitrai megyei sereg) vonult fel a herceg oldalán, jelezve ezzel Bihar és Nyitra dukátushoz való tartozását. Mivel pedig ismerjük azt a szoros kapcsolatot, amely a 11-12. században Biharhoz fűzte Békést és Zarándot, joggal tételezte fel a kutatás, hogy a békési és a zarándi vidék is a dukátus részét képezte. Hogy 1046-ot követően jelentős változás történt a békési területen, azt egy közvetett, Békéssel kapcsolatba nem hozható adat is valószínűsíti. Vata 1046-ban még Békés várbeli (de castro Belus) hatalmasság (bizonnyal törzsfő), míg fia, Janus, I. Béla király korában (1060-1063) varázslókat, táltosokat gyűjtött maga köré, és nyilván pogány érzelmű, az új renddel szembenálló urakat szórakoztatott. Mivel Janus 1060 körül már semmi esetre sem lehetett atyja várának, Békésnek az ura — legalábbis semmi nyom nem mutat erre, Janus ténykedése pedig kifejezetten ellentmondani látszik ennek —, mindenképpen arra kell gondolnunk: Vata törzsfő családját megfosztották békési várától, s a család kezében lévő békési terület túlnyomó része a király, illetve az e vidéken 1048-1050 óta fennhatóságot gyakorló herceg kezébe ment át.
