Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

AZ ALFÖLDI MEGYÉK KIALAKULÁSA

Pilis mellett — azon megyénk, amely a 13. század közepe után ugyan önálló megyeként szerepel, de saját ispánja az egész középkoron át nem volt, hanem a nádor tekinthető annak. A szakirodalom döntő része ugyan azt vallja, hogy Fejér megyének (központja Székesfehérvár volt) már a 11. századtól kezdve részét képezte a Duna-Tisza köze nyugati sávja (a későbbi Solt-szék), a fehérvári főesperesség területéből, illetve más nyomokból mégis inkább az tekinthető valószínűnek, hogy Fejér megye csak későbbi időben, a 12. század közepét követően szerzett területet a Duna bal partján (Nógrád vagy Pest, továbbá Bodrog megye rovására). Viszonylag pontosan megállapítható Heves megye létrejötte. A terjedelmes Újvár megye három részre vált, Abaúj és Sáros mellett jött létre a nagyobbrészt alföldi területre kiterjedő Heves megye. Első időkben Hevesújvár néven szerepel, mutatván azt, hogy Újvárból szakadt ki. Az alakuló megye központja a Heves település mellett, az attól 3-4 km-re keletre levő, a Hányi ér mocsarai által közrefogott hevesi földvár volt. 1215-ben az újvári ispán már helyettest tartott Hevesen, önálló megyeként Heves 1261 óta szerepel. Különböző nézetek láttak napvilágot Békés megye kialakulásáról. Magam azt tartom a leginkább valószínűnek, hogy a hajdan a váradi püspökség egész területét kitöltő Bihar megyéből szakadt ki. Kikristályosodása a már 1046-ban szereplő, de máig ismeretlen fekvésű békési földvár körül indult el. 1203. évi adat még Békés szoros kapcsolatát mutatja Biharral, viszont az 1310-es évek első felében már bizonyosan önálló megye. Fontos változások következtek be az Alföld igazgatási viszonyaiban azáltal, hogy a 13. század közepétől a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon kunok, bizonytalan időben a Zagyva vidékén pedig jászok telepedtek meg. 1279-ben a magyarországi kunok hét nemzetségéről olvashatunk. A kunoknál is — miként a 11. században a magyarok esetében — megtörtént a vérségi alapú társadalomszervezésről a területi alapú berendezkedésre való áttérés. A kunok közigazgatási egységeit székeknek nevezték (a szék terminus a bírói szék kifejezésből alakult), ezek a 14. században formálódtak ki. Jól ismert szállásviszonyaikból kiviláglik, hogy nagyobb területen éltek, mint az újkortól adatolható Kis- és Nagykunság. A kunok e vidékeken való megtelepedését az indokolhatja, hogy a növényzeti és talajviszonyok megfeleltek nomád életmódjuknak, továbbá gyérebben lakott országrészek voltak ezek. Ismeretlen, hogy a jászok mikor kerültek az utóbb Jászságnak nevezett területre. Először 1366. évi oklevél említ e térségben jászokat. Az Alföld középkori megyéi közül utolsóként Torontál alakult ki, méghozzá Keve megye északi, északnyugati részén. Torontál első adata 1326-ból való. Itt már nincs szó arról, hogy Torontál mögött vár, illetve várispánság állt volna, hiszen az a várispánsági modell, amely a vármegye létének elengedhetetlen feltétele volt a 11-12. században, a földvárak korszerűtlenné válásával a tatárjárást követően semmivé lett. Ezzel együtt a királyi vármegyék is átalakultak. Az uralkodó elvesztette a birtokokat tekintve abszolút túlsúlyát a megye területén. Bár a főispánt továbbra is ő nevezte ki, tehát az új megyemodell is egyfelől a központi akarat érvényesítésének eszköze maradt, de másfelől s megye autonóm intézménnyé alakult, a szolgabírákat a megye közössége (nemessége) választotta. Ezt az új alakulatot nevezzük nemesi megyének. A nemesi megyék a fentebb ismertetett változtatással a királyi vármegyék területi viszonyait vitték tovább, székhelyeik azonban rendre megváltoztak, hiszen központnak nem az eljelentéktelenedett vagy éppen elpusztult földvár számított többé, hanem a megye