Blazovich László: Városok az Alföldön a 14-16. században - Dél-Alföldi évszázadok 17. (Szeged, 2002)

lyóról a mellékvizekre. Az utak használatához hasonlóan a vizeké is a mindenkori időjárás függvénye volt. Nagy szárazságok és a téli fagyok idején le kellett állni a vízi közlekedéssel.

52 A török kiűzése után jobbára nyugatról érkezett katona és tudós szerzők nyomán olyan kép alakult ki a magyar történetírásban, hogy a középkorban gondozott, mintegy kertté alakított táj elvadult a gondozás hosszú ideig tartó elmaradása miatt, és fáradságos munkával kellett a műtájat újra megteremteni. Csak példaként említjük Griselinit aki azt írja, hogy a szépen gondozott mezők és a pacsirtaszó helyett az új honfoglalókat mocsarak és károgó varjak fogadták a Bánátban.

53 Mindez igaz lehetett, így látták a Nyugat-Európából ide érkezők, ahol a hamarabb megindult és a középkor óta megszakítás nélkül folyamatosan tartott az emberi környezet átalakításának a folyamata, amely nálunk megszakadt éppen akkor, amikor ott elindultak a nagyobb méretű emberi beavatkozások. Nem véletlen, hogy a bánáti mocsárlecsapolásokhoz holland szakértőt hoztak.

54 E tájon nem találtak megfelelő szakembert. Az ember keze munkáját nélkülöző táj valóban elvadultnak tűnhetett a nyugati vidékek adta térélményhez szokott emberi szemnek, és a vizek is kiterjedtebbek lehettek az esősebbre, hidegebbre fordult időjárás következtében, de úgy véljük, ábrándokat kergetünk, ha a középkori Alföldet szép kertnek képzeljük, amelyet teljesen elpusztítottak a török idők hadjárásai és a nyomukban bekövetkező népességhiány. Eltűntek a települések, az emberi kéz munkáját nélkülöző vidék eredeti, érintetlen formáját tárta az ide érkezők elé. Ám csak ott, ahol valóban nem maradt meg a lakosság. BLAZOVICH 1998. 59-60. GRISELINI 1780. 147-162. BÖHM 1868. 25-26.