Blazovich László: Városok az Alföldön a 14-16. században - Dél-Alföldi évszázadok 17. (Szeged, 2002)
dos városok helyzete, ahol nem utcánként, hanem egyben, mint a falvakban, írták össze a lakosságot. 47 Mivel a nagy lélekszámú falvak lakosságát — mint például Földeák, Komlós vagy a Makó melletti Szentlőrinc esetében 48 — ugyanúgy mint a kisebbekét elkülönítés, kisebb egységekre bontás nélkül jegyezték fel, arra következtethetünk, hogy azért tették, mert nem alakult ki igazgatási alegység. Az adót a falusi bíró közreműködésével gyűjtötték be. Más oldalról bizonyítja kifejtendő állításunkat, hogy Nagybesenyőn, amely település falu volt, 1567-ben még egyben írták össze az adózó lakosságot, 1579-ben már külön a magyarokat és a szerbeket, jóllehet a hane-k száma az eltelt időben mindössze tízzel szaporodott. 49 A magyarázat csak az lehet, hogy közben a két nemzetiség irányítását tekintve külön vált, és mindkét helyen önálló vezető gondoskodott és felelt az adó begyűjtéséért. 7 A föntiek alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a berendezkedő török hatalom praktikus és bölcs belátásból nem avatkozott bele a helyi igazgatás mikéntjébe, hagyta működni a régi formákat. Talán személycseréket hajtott végre, de egyébként mintegy „ráült" a korábbi igazgatási szervezetre. Ilyeténképp a török defterekben fennmaradt helyi viszonyok mintegy lenyomatai a korábbi állapotoknak. Nemcsak az igazgatásban, a gazdasági élet és a népesség nemzetiségi megoszlása tekintetében is hasonló lehetett a helyzet. A rendelkezésünkre álló ismeretanyag átnézése után a szakirodalom ismertetése után feltett kérdéseinket az alábbi módon válaszolhatjuk meg. Az ország nyugati és északi részén lévő, főként német lakosságú városokban kialakult településrészeknek, a városnegyedeknek az igazgatás szempontjából megfelelnek a főként alföldi városokban kialakult utcák, mint alsóbb igazgatási egységek. Ne feledkezzünk azonban meg arról, hogy volt olyan város, mint az előzőekben említett Kolozsvár, ahol az utcákból városnegyedek jöttek létre az idő előrehaladtával. A példa mindenképpen a két igazgatási egység rokon voltát igazolja. Talán annyit tehetünk hozzá, az egyes városok utcáinak illetve lakónegyedeinek számából következtetve, hogy az utcák általában kisebb területet öleltek fel, mint a városnegyedek. A fentiek alapján megállapítható az is, hogy a középkorban az utca szavunk több, de legalább két jelentésű szó volt. Egyrészt jelentette a fő utcát és „tartozékait", a vele összefüggő mellékutcákat vagy háztömböket, amelyek így egy városrészt, egy kis városnegyedet képeztek. Másrészt voltak olyan kisebb utcák, háztömbök, amelyek az illető fő utcák, Debrecenben derékutcák alegységei voltak. Ezek a városi hivatal által nem szabályozott telekosztódások során alakultak ki. Szegeden 1522-ben 32 utca nevét jegyezték fel, részünkről elképzelhetetlen, hogy ennyi negyedre tagolták a várost. Állításunkat erősíti, hogy a latin nyelvű szövegekben nem voltak következetesek a szerzők a két elnevezés, a piatea és a vicus használatában. Ezt szemléletük miatt nem is leUo. 154-158., 236-238., 202-207. Uo. 122-125., 79-81., 108-111. Uo. 127-129.
