Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)
LUBIK IMRE: EGY HONVÉD PAP RABSÁGA IDEJÉN ÍRT FÖLJEGYZÉSEI A SZABADSÁGHARCBÓL. A 3 8-IK HONVÉD VADÁSZZÁSZLÓ ALJ VISZONTAGSÁGAI 1849-BEN
egyedül fölöttem zúghattak el. Fekvőhelyemből nem mozdulhattam; egy bomba néhány arasznyira fejem fölött csapott szét oly bivalybőgéssel, hogy ijedtemben úgy megráztam üstökömet, mintha csak Harkály normális tanítóm kezében lett volna. Bizony szerettem volna magam sikeresen elkiáltani: „Hipp, hopp! Ott legyek, ahol akarok!" Denique, az ágyúzás nem szűnik; estve nagy óvatosan előkúszik a földön a felváltók csoportja, ez jólesett ugyan, de balgatagság volt tenni, Kis András jött velük; ez ma egész nap vickándozott, hogy majd így ír levelet Aradra a szeretőjének, majd amúgy, bizony lefordult szegény. Lábon fogva húztuk be a sáncba, mellén kapott sebével még pár óráig élt. Estefelé mi, akik e tüzelés alatt kívül a síkon vártuk a halált minden percben, kommoditással 118 bort kaptunk, s ettől jókedvünk helyreállt. Már tíz óra tájban elfáradtak a tekék, hanem a tüzelés vége felé egy őrmester — nem tudom miért — fölállott a sáncra és földhordó kosarakat dobálva, fölkiált: nincs az a golyó, amelyik engem leüssön. Ah! Persze, hogy nincs! Térden alól egy darabot kiszakított a háromfontos, úgyhogy lába még függött, s éppen ezért különös, hogy rögtön gyorskocsira ült és a mennyországi vonalon elindult, arca halálspádt lőn; egy tüzérnek is a bomba mellét széjjeltaposta. Jó éjszakát! Mi nem csekély bosszúsággal vonultunk éjjeli csatárláncra e „fogadj isten" után. Hiába — ez megbocsájtható —, néhány magyar fehér szíjas szökevény pompásan átszaladt hozzánk, de félt is tőlünk. Ezek aztán beszélték, hogy az éhség és kolera-keringőt járják a fővárosban. Nekünk a fölösleg tüzelés eltiltatott, nehogy éjjel megint ily veszett haragra gyúljon a szomszéd, de bizony mink átszóltunk néhányszor, mert hát csak nem tudtunk a bőrünkbe férni. De pedig bár tudtunk volna! Reggel fővadász Kovács (dolgozó legény a gőzös gépeinél) megvizsgálja az éjjeli lövészek fegyvereit, s szépen jelenti őket Ferenczy kapitánynál. No fiaim! Álljatok ki szépen, mindenik harminc mogyorófa-püffentést kap, csak amúgy kutyafuttában! Erre csinosan kiállottunk hatan; valami mosószéket előrántottak, s a káplár olvasni kezdé az éjjeli lövészek neveit, míg Ferenczy és Asztalos nézték a joviális tréfát. - Diskant János! A delikvens kilép furcsa vigyorgó pofával; éppen úgy mosolygott, mint valaki a tüzes rostélyon. Egy cigány oldalba löki, s így szólítja meg: „No Dikhonc! Te úgyis szeretsz vakaródzni, neked elkel az ilyen kutya-lakzi!" Nyájas olvasó, ez furcsa mulatság! Éppen mint mikor valakinek egészséges fogát húzza kifelé a piócalábú borbély. A szegény tótot hirtelen a székhez fülelték, csak feje lógott ide s tova, mint a kókuszdió — mire Kovács fővadász int hivatalosan a bottal ellátott prétoroknak. Puff... puff! - Jaj! Proszim ponyizsenye pán kapitán! Nyidaj nye bugyem sztérláty, kim zsity bugyem! 119 kényelemmel (lat.) Jaj! Kapitány úr, alázatosan kérem! Sohasem fogok lőni, amíg csak élek! (szlovák)
