Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)

LUBIK IMRE: EGY HONVÉD PAP RABSÁGA IDEJÉN ÍRT FÖLJEGYZÉSEI A SZABADSÁGHARCBÓL. A 3 8-IK HONVÉD VADÁSZZÁSZLÓ ALJ VISZONTAGSÁGAI 1849-BEN

olykor a napra feküdt ki egy alvó-párnára. De a fiúk annyira körülfogták a markotányosnék hordóit, hogy azt se tudták létezik-e Temesvár a kerek világon, vagy csak a földabroszon? Ilyenkor aztán az egész tábor egymást kergeté, mire a patroloknak kellett a számos hordókat elexpediálni. Ferenczy is felugrott fektéből, mondva: „Nem álhatók, mert ezek a huncutok valami szekeret áthajtanak rajtam!" A huszárok tábora mellettünk feküdt, de ők mint már veteránus bajvívók, csendesebben vigadtak, már nekik csak a pörkölt hús volt kedvenc ételük. A Sándor-huszárok feküdtek közelünkben, s ez jó lovasság volt, de nem ám a lélek, vagy Lehel, vagy szaladj huszárok, ámbár a cernírozás alatt a lovasság kevés viharban osztozott velünk. Táborunkban a hadi zene folyvást harsogott, míg a várban szomorú síri csend honolt, s így eddigi vidámságunkat csak a gyakori bomba, gránát és kartács zavara sáncainkban. Egykor, midőn éppen a földön ülve fakanalainkkal zörögtünk vasedényünkben, hát odacsap hirtelen hátunk mögé a 160 fontos [sic!] tékozló fiú, de már ilyenkor a cigány közlegény a tál mellett maradt, s nem ugrott szét a többivel, hanem vadászta a húst kifelé, nem is tehet kárt a bomba az emberben kivévén, ha kárt tesz. Valami kétfontos darabja ekkor zúgva pörgött felém, de én alázatosan kitértem, s így kissé továbbról nyájasan néztünk egymásra. Egy éjjel Vécsey tábornok, már kissé éltes ember, körültáncolta a várat, persze lóháton, nem gyalog. Újabb ütközet volt készülőben. No már ez színpadon is igen szép látványt adott volna! Én meg nem foghatom, hogy a híres Baradlát oly sok ember megnézi és ily dicső jelenetek oda nem csaltak semmi látogatót. Hajnal felé két órakor kezdődött a roham, velünk jött Nagy Pál zászlóalj-százados, kis barna ember (most Londonban lakik, előbb rongyszedő lett, később valami tolmács, de most jól bírja magát).

112 Tábori jel! — szólt komolyan a közelgő sereghez a csatár. Nincs kedvem füttyenteni! — válaszolt a lovagló százados. Azonban tovább haladva, már az ellenség csatárai „hol berdót" kezdtek kiáltani. Ju, ju, juj! — hát még te azt mondod nekünk, hogy hol berdó! Piff! paff!... — válaszoltak a mieink, s most négy oldalról felséges ropogás keletkezett. Mink ekkor egy hidat akartunk meggyújtani, melyen át a Bégából víz hordatott a fővárosba, mert az ottani kutak nagyon rosszak, hirtelen néhány őrgunyhót rádobálva, röppentyűkkel segítenek rajta a mieink, s a cél el vala érve; most már csak vissza kellene húzódni valahogy. Igen ám... volna itt a bökkenő! De nekünk se könnyen adták ezt, hirtelen pompás kartácsok és röppentyűk szálltak mindenfelé, s az elvonulás nem egynek került fogába, mert minél hátrább húzódik valaki a lövésektől, annál nagyobb veszélyben forog, mivel akkor nemcsak egyenes, hanem körvonalban is meglelik a golyók. Jól tudtuk mindennemű ágyú állását, mely éjjel nagy segélyünkre volt. Most kartács lobbant! Kompliment és így tovább. Ferenczy ez alkalommal egész a sáncokig tört, kiáltva: „nyisd ki oláh, nyisd ki"! Vagy kétszázan vele maradtunk tüzelni hajnalkor, azonban jobban megvirradt, s így Józsefvárosba húzódtak embereink, hanem néhány legény még a síkon maradt. Babos, Kovács és én egy kis bokorhoz húzódva folytattuk a püffögtetést, hanem Kovácsot egy fáradt golyó kézen 112 Nagy Pál (1823-1874) honvéd százados a szabadságharc után emigrált, és házaló kereskedőként vagyont gyűjtött Nagy Britanniában, amellyel később hazatért. BONA 1988. 432.