Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)
LUBIK IMRE: EGY HONVÉD PAP RABSÁGA IDEJÉN ÍRT FÖLJEGYZÉSEI A SZABADSÁGHARCBÓL. A 3 8-IK HONVÉD VADÁSZZÁSZLÓ ALJ VISZONTAGSÁGAI 1849-BEN
ták, 105 s oda lettek a fölséges, illatozó sétahelyek. Minden nap és éjjel folyt koronként az ágyúzás mindkét részről, de ezt annyira megszoktuk, hogy rá többé álmunkból föl nem ébredtünk; de az különös, hogy ha már a bomba fejem fölött lefelé sietett az ő szokott suhogásaival, azonnal fölrezzentem, s ezért volt az álom veszélyes, mert gyakran a gránát, mint a tolvaj húzódott az alvók fölé, s mikor eldurrant, akkor már késő volt ébredni. így veszett el Kubina Antal tüzér, kire bomba esve aludtában, gyönyörűen kolbásznak aprította. Szegény fiú! Álmodj szép jövendőt bús hazádnak! Zivataros nyári éjszaka volt, rázta minden fű joviális szakállát, és az égi villámok a királytól se hagytak maguknak parancsolni; engem éppen csatárláncban valami szőlőskertek alatt vert a zápor igen csinos verkliszóval, s midőn a főváros tornyán fél tizenkettőt kondult, szűnni kezdett. Fölemeltem borjúmat a földről, s füleltem; már ez a várbeliek rendes órája volt, elkiáltván a „patroll ferbájt"-ot, hirtelen kemény lövésekkel adnak ránk üdvözletet; mink, a néhány csatárok gyengén viszonozhattuk, hanem a segély nem szokott késni ily alkalommal. Rögtön hatalmas tüzelés fejlődött ki, s előbb-előbb csúszva a mieink, vad ordítással rohantak a villámok fényénél fölmerülő várbeliekre. Az ily éjjeli csata nem egyéb, mint egy legveszélyesebb zavar; néhány perc után most visszavonultak elleneink, s népünk közül sokan össze-vissza tüzeltek a sötétben s így leginkább fekve kopogtattam én is a váriak felé, de annyira szétoszlott barát és ellenség, hogy utóbb a lövés nekünk veszélyes lett, nem pedig a sáncokból tüzelő ellenségnek, mire nagy ordítást kezdtek a mieink: „Vissza! Vissza! Ne lőjj, ne lőjj!" — s végre sikerült állásunkba húzódni. Valami két óra múlva lovak dobogása hallatszik a vár felől s felénk jön. Tüstént neki céloztunk vagy tizen csoportban, de amazok a röppentyűk és villámfénynél ezt észrevéve, nagy kiabálást kezdtek: „Ne lőjj, ne lőjj!" Patrollhuszárok vagyunk!" — s szerencséjük volt, mert csakugyan emberhalál lett volna köztük. Az a legszebb, hogy egy Farkas nevű részeges közlegény így kiáltott fel: „Mindegy, csak lődd agyon! Mit akarnak velünk?!" A tábori élet igen vidám volt; reggel pálinka osztatott, s délre egy udvarnál főztek fölváltva szakácsaink, s habár olykor fehér deliquenst fújtunk ki fakanalunkból, az még nem nagy sor. Gyakran szivarokat is hoztak a legénységnek, bíz én nem tudom honnan. Elég az, hogy a mieink oly divatot hoztak, miszerint ezt azonnal föl vágták pipába. Mindenfelé boroshordók állottak; itt egy verklinél táncoltak a tüzérek, amott honvédek vásároltak; tovább ismét egy oláhot vittek fejbelőni, állván az ő vallásos elmélkedése abból, hogy táborunkat titkon, egy viharos éjben fölgyújtsa. Majd ismét egy szökevény honvéd követé. Ily közönséges jelenetek csak kevés nézőt gyűjthettek, hanem én mégis megpillantottam. Az oláh igen félt, pedig bort is kapott, s így eldalolhatta volna, amit az öreg M... bácsi, a bátyi orgonista (igen derék ember családjával együtt): In vino veritas, Atque sinceritas. 106 rávették (lat.) Borban az igazság és az őszinteség, (lat.)
