Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)
LUBIK IMRE: EGY HONVÉD PAP RABSÁGA IDEJÉN ÍRT FÖLJEGYZÉSEI A SZABADSÁGHARCBÓL. A 3 8-IK HONVÉD VADÁSZZÁSZLÓ ALJ VISZONTAGSÁGAI 1849-BEN
védjük magunkat az ellenség rohamai ellen. Tüzéreink alig három kis ágyúval haladtak oldalt, s hátul egy pár század Hunyadi huszár lépdegélt, midőn hirtelen hatalmasan sodró sáncgolyókkal kezd bennünket a sáncba szorult ellenség kérdezni, hogy „hová, földi"? Jobb oldalunk felől mintegy tizenkét ágyú dörmög a zászlóalj felé, s jön félkörben, mint egy C betű az egyesült rác és szervián-sereg. 63 A mi népünk megállott néhány pillanatig, mint a légy, mikor hálóba hull, s az első sorok a sáncra tüzet adtak, mit egy párszor magam is tevék, mert a rend bomlani kezdett. Nem tüzeltem pedig folyvást azért, hogy lássam a sereg első mozdulatait; jól tudtam, hogy ettől függ minden; körülöttem diónyi sáncpuskagolyók kezdtek fütyörészni, s mindegyik fülembe súgta: fiú, fiú! Már kevésbe múlt, hogy rá nem kiáltottam: — Mit akarsz no! — Sokszor mellettem vágott le a kemény fagyos fölre, majd fejem fölött röpültek el. Csak vártam, mi lesz tovább? Mellettem Gyurica nevű közlegény — egy nagyképű ragyás fiú — forgatta kovás puskáját, de mivel soha kezében nem volt fegyver, neki tartotta a szája elé, s ha el akarta sütni, mindig hátrakapta a fejét. így manipulált vagy háromszor; most hirtelen tüzet ad, elhajintja a nagy dióverőt, s kezd veszett jajgatással vért pökdösni. Kiütötte néhány első fogát, s azóta selyp maradt. Valami haszontalan ostobák elkezdtek hátul ordítani, minden elveszett, végünk van, oda vagyunk. Erre bőszülten kezdtek nyargalni ide s tova, úgy hogy a sereg nagy zavarba jött. Aki csatában volt, az tudja, mily fontossággal bír a legcsekélyebb irányadás jobbra vagy balra, a többi aztán foly könyv nélkül. Huszáraink vészes állásukból tovább lovagoltak, mire a zavargók ismét rákezdtek: már a huszárok futnak! — Tisztjeink még bíztak; Bögözi és Gölgen a futkozókat csillapíták, de legfölségesebb alak volt Hesz nevű őrmester — az a magas, kakasfizonómia —, komolyan töltögette fegyverét, s rá-rátüzelt a sáncra. Nem bánta ő, akármit csináltak körülötte; egyszer csak félrenéz és elkiáltja magát: „Fiaim! Azt a huncut szentsigit nekie! Megálljatok, mert in lelűlek, ha szaladnyi fogtok!" — Azonban mindjobban nőtt a zavar, s az ellenség egyre közelgett. Most már ezredesünk Villám 64 (igen kedves, szép ember, neje és kis gyermeke is vele volt) lóháton körbenyargal, s miután reményt nem látott a diadalhoz, egy pár bíztató szóval rendbe igazítja a futkosókat, míg az első sorok jelesen tüzeltek. Hesz megint komolyan, de minden indulat nélkül felkiált: „Rohanjatok neki fiaim! Ne hagyjuk pajtásainkat, a kutya halálát nekie!" Azonban a rendező kis Gölgenhez találván a tömeg, reá senki nem hallgatott. Fiaim! Fiaim! — komolyan tekintve körül a kis ember, látván a pannicus terrort elhatalmasodni, — Rendre! Rendre! —, míg olykor az ágyúgolyó veszélyesen suhogott füle körül, s csak úgy el-elkapta szegény a fejét. Villám pedig lován teljes nyugalommal ült és szólt: „Fiúk, ha rendbe nem álltok, úgy egytől-egyig elveszünk." — Akkor a leggyávábbak is összebújtak valahogy, s jobbra át, indulj! — mielőtt a rácok megtámadtak volna, elkezdtük verni sarkunkkal az ellenséget, vagyis követni a nagy Montecuccoli haditervét, gyönyörű retirádát tik-takolván egy német dobosunk. 63 szerviánusok = szerbiai önkéntesek 64 Villámi Ferenc (1812-1849) őrnagy a 38. honvédzászlóalj parancsnoka volt ekkor, ezredessé csak 1849. április 24-én léptették elő. BONA 1987. 332.
