Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)
LUBIK IMRE: EGY HONVÉD PAP RABSÁGA IDEJÉN ÍRT FÖLJEGYZÉSEI A SZABADSÁGHARCBÓL. A 3 8-IK HONVÉD VADÁSZZÁSZLÓ ALJ VISZONTAGSÁGAI 1849-BEN
A villanyos játék. Futottak már a franczok, mint szélben a katáng, Utánok a magyarság, hogy szinte fulladánk. Garai. Hej! Ha mink is oly könnyen utazhattunk volna, mint báró De Manx, hogy mikor a török szultánt pofon kollintá, ennek szikra ugrott ki arcából, ettől meggyulladt a puskaporgyár, s báró uramat Franciaországba repíté, úgy hogy ott lábaival egy kripta fedelét kopogtatta, vagy pedig mint a mesében Czofel bácsi, alig, hogy kimondá a város nevét, már akkor bele is ugrott. Bezzeg jó lett volna az! Mentünk hát csendeskén odább. Mindennap utaztunk most egyenlően, sokszor kidőltünk a hóban, úgyhogy alig bírták tisztjeink a népet tovább kardlapozni. Három napig nem volt pihenés, de a negyediken is csak előre vágtunk. Hej! A szép grisettek 51 pompásan kocsin haladtak ám, kiknek ölében sokszor találtak menedéket tisztjeink a csaták napjain; nem úgy a közhonvéd, kinek viharral, förgeteggel küzdeni kellett. így értünk hosszú kínlódások után Károlyfalvára, majd ismét Zsigmondfalva 52 tűnt ki a havas rónákon a messze távolból. Kemény, zivataros szélvész dühöngött; szegény Gölgennek bajusza oly fagyos lett, hogy villa gyanánt ehette volna vele az osztrigát. „Megyünk-e még tovább?" — kérdem tőle búsan a helységben. „Itt maradunk fiam! Itt maradunk!" — válaszolá dideregve, s csakugyan hirtelen el is szállásoltak. Egy házba tíz, tizenöt ember is beszorult. Mily boldog volt, aki meleg kályhához jutott, bár éjszakára utazás közben soha nem volt szabad levetkezni. Másnap reggel innen is tovább indultunk. Egy napi járás után feltűnt végre utazásunk óhajtott célja, Versec, örültünk is neki, de úgy, mint Kolumbusz a San Salvador szigetének. Pedig vajon ki szeretett bennünket ottan? Senki! Versec apró házakból álló, de csinos és kedves városka; lakói németek és rácok, bár magyarok is találkoznak. Itt a Kereszt utcában esett szállásom egy özvegy asszonynál; hárman voltunk mindössze, én, Begyik és Zeller. Még arra is emlékszem, hogy házunk fölött a vakolat lehámlott egy kissé. Az özvegynél egy 12 éves leányka tartózkodott, Zeller tanította őt gyakorlatokra s ez a kis bohó gyermek órákig eljátszott vele. De a szegény özvegyasszony is végnélkül szívesen látott, s velünk, mint gyermekeivel, mindenét megosztá. Ennek már én voltam kedvence. Ha őrtanyánkra mentünk, szalonnát, sót, kenyeret s több apróságot mindig pakolt a borjúba. Már ebéd nem volt addig, míg én haza nem kerültem, s rendesen így fogadott: „Wo vár main klaine Soldát?" 53 És azután az „esszén zi, esszén zi!" 54 kínálásnak sohasem volt vége, s így az én kedves nénikemet én is szerettem, bár keveset tudtam neki hazudni németül. 51 „szürkécskék" (fr.) — kétkezi munkát végző, független, kissé könnyűvérű lányok 52 Falvak Torontál vármegyében. 53 Hol volt az én kis katonám? (ném.) 54 egyen, egyen (ném.)
