Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)
LUBIK IMRE: EGY HONVÉD PAP RABSÁGA IDEJÉN ÍRT FÖLJEGYZÉSEI A SZABADSÁGHARCBÓL. A 3 8-IK HONVÉD VADÁSZZÁSZLÓ ALJ VISZONTAGSÁGAI 1849-BEN
magam hát én is, megválasztottam azt, akinek legjobban hangzó neve volt; így leve hős alattvalóm, Czifrik József, különben nős ember. Az volt a legfurcsább, ha először Czifrik, azután pedig a felesége jöttek hozzám reportra, illőleg szalutírozván: „Jelentem alásan káplár uram, a kenyerek eljöttek!" Vagy: „Jelentem alássan, hogy Galambos közvitéz eltörte a feleségem serpenyőjét!" Bezzeg, ha én ekkor nem lettem volna káplár! Hm! Szó, mi szó, kérem alássan, nem is mindennapi káplár voltam én! Eleget mondtam a szakasznak olykor: „Negyedik szakasz! Vigyázz! Indulj!" Tehettem én arról, ha ők nem tudták, merre kell indulniok? Mikor kenyereket kaptunk, odaadtam nekik szépen, mondván: „Vegyétek és egyétek!" — de én nem bajlódom vele a generálistoknak sem! S ugyan jól járt, aki erősebb volt fejbe kommantani a másikat, mert soha se kapta volna meg a porcióját. Ütött az óra, mely minket ismét elindított a rimaszombati Akasztóhegy felé! Ergo mentünk és vágáltunk a hazában szanaszét! Ugyanis Tornalyán túl Bejéig csak eltereltük a fáradt sereget, de már Beje helységén túl csütörtököt mondott a káplári hatalom, mert az elcsigázott nép megállott, és semmi szóra nem akart mozdulni, mint a Bálám paripája, kijelentvén, hogy inkább elvesz egy lábig, mert nem bír menni tovább a rút, esős, szeles, hideg időben. Erre a tornalyai csapláros előrukkol (a golyóra ítélt Czékus 15 ); főhadnagy volt persze és balamuta ember. Ördögbe! — kiálta ő merészen —, hát már nekünk se lesz tekintélyünk? — és vitézül kezd a nép közt kardlapozni. Denique, nem használt, falra hányta a lencsét. — A nép részint szállásokra osztá magát, részint pedig: illa berek, nád a kert! Ki jobbra, ki balra, hazafelé vágtatott. Egy öreg ember, aki útitáskámat vivé, névszerint Müller János Sánkfalváról, anélkül, hogy tudta volna a tolvajok „veni mecum"-ját, 16 gyönyörűen eleblábolt az én táskámmal, s a holmit megtartá magának emlékül, s szíve érzékenységtől áradozván, nem is szólt nekem semmit az elvitel felől. Bején egy közlegényünk meghalt csupa passzióból. Én Tompa Mihályhoz jutottam szállásra; a költő nem volt hon. Egy írást pillanték meg asztalán, hol kezdő versek voltak, s e cím: „Egy kisded halálára." — Itt háltam Fogtövi káplárral, s reggel indultunk seregünk romjaival Rimaszombatba. Itt már számot kellene az eljárásról adnunk, még pedig Sós Antal őrseregbeli főhadnagy uramnak. Mikor engem kérdezett, azt találtam mondani, hogy a közlegények, látván a rendetlen disciplinát, akinek esze volt, haza illantott. Puff neki! „Hát, aki erre is, aki amarra is!" — feleié a Toldi utódja. Volt annak esze, aki haza iramodék! (Táblabíró volt az öreg úr.) — Mit? Aki hazáját és zászlóját elhagyta! „De kérem — felelém — hiszen nincs zászlónk!" — Mindegy! — rivallt rám az öreg és most ugyancsak jobbra át! Indulj! Mert mindazonáltal majd így, majd amúgy! Denique, kevésbé múlt, hogy Szedlácsik kollégám sorsára nem jutottam. De mit tegyek? — gondolám — ő főhadnagy, quo ad nomen, 17 s az én kezemben két fénymázatlan keménytalpú bakancs lóg; legjobb lesz bölcsen hallgatnom! 15 Talán Czékus Ferenc (1789-1853) földbirtokosról van szó, aki a szabadságharc későbbi időszakában honvéd hadnagyként szolgált. BONA I. 251. 16 „jöjj velem-jét" (lat.) 17 ami a rangját illeti (lat.)
