Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)
HORVÁTH JÓZSEF: AZ 1849-KI TÁBORI, ÉS EZZEL ROKON — LÉVA VÁROSÁT ÉRDEKLŐ — ESEMÉNYEKNEK RÖVID VÁZLATA
Ma Csorich tábornagy egy pár fácánt kapott Simunich 20-tól, mit a helyb[eli] tiszt[t]artó úr asztalánál — szállásán — elköltött, mint mondák különös jó étvággyal; profidat! 21 A német tisztek oskolás gyermekeket követeltek a betegek mellé szolgálatul, mit a tanodái igazgató kereken megtagadott, állítván: miképp ő arra fölhatalmazva nincs, hogy növendékeit kórházi szolgálatra használtathassa. És ez igen helyesen volt! Január 18. Némely csapatok elköltöztek, mások érkeztek. Délután jelent meg Csorich tábornagy előtt a megyei küldöttség: két alispán, Botka, Kosztolányi, Molnár, Bajcsi, helyb[eli] plébánus Gyürky László, kikhez csatlakozott Szitkey piarista. 22 Miután röviden üdvezlé első alispán a tábornagyot —, ez válasz helyett: Őfelsége császár és király Joséf Ferenc nevében kérdem: elfogadják-é a proklamációkat; de esmérvén az urak nemes érzetét, hiszem, hogy elfogadják. Erre Rudnyánszky Flóri első alispán: a fizikai erőnek engedve kenteiének vagyunk elfogadni; de azt is nyilvánítjuk, miképp mi alkotmányunkhoz mindig híven fogunk ragaszkodni. A kir[ályi] biztos Széky József megfejtvén, hogy a proklamációk csak a fellázított kedélyek lecsendesítésére irányozvák, bennük semmi alkotmány elleni nem foglaltatik. Kérte tehát a tábornagy az egész megye nevében az alispán paroláját, vagyis inkább maga megragadván ennek kezét, azt kierőszakolta. Január 19. Tegnap este a nálunk szállásoló tüzérségi iroda igazgatója azon kedves hírrel lepett meg bennünket, hogy ma városunkat a csapatok elhagyják, s mi ennek örültünk; mert nem csak az éléstárak tisztulnak, a pincék ürülnek, hanem az udvarokban, keretesekben is tetemes kár esik. A szőlőkbei menetel előőrsök által gátolva, présházak feltörettek, szőlőkarók feltüzeltettek. Azonban csalatkoztunk, reményeink meghiúsultak; a katonaság nagy része ma is itt üdőz. Híre jött, hogy a magyar sereg maga után minden hidat felperkelt, ennek kitudására küldettek előcsapatok, hidászok. A betegek száma naponként szaporodik, az iskolákban már hely nincs. Maga helyén tartom megemlétendőnek, a helyb[eli] kegyesrendi tanárok ernyedetlen buzgalmát, kik lelkes törekvéssel ápolják a reájuk bízott tanuló növendékeket. A tanodái szobák beteg, s tanyázó katonaság számára elfoglalva, tulajdon szobáikban adnak naponta leckéket; s ha bár a tábori mozgalmak, dob, trombitazaj felverik a lehangult lakosok zaklatott kebelét, a derék tanárok dacolva Mars fenyegető fegyvereivel, Minerva aegise alatt kitartó türelemmel folytatják magasztos működésöket! Szegény város! Csordultig kiüríted a reád mért keserűség poharát; s miért? Kenteiének vagyunk panaszinkat elfojtani. Damocles kardja fölöttünk! Talán majd üt a számolás órája; az igazságos Isten meghallgatja árva szolgáinak kebelrázó jajveszékeléseit, megérezteti büntető kezének súlyát azokkal, kik azt cselekedték, hogy sírnunk kelleték... Vállaink roskadoznak a katonai kéméletlen vashatalom alatt! 20 Simunich, Baltasar von (1785-1861) cs. kir. altábornagy, hadosztály-, majd hadtestparancsnok, 1850-től báró. 21 Váljék egészségére! 22 Szitkey István (1815-1891) piarista atya, az 1845/46-os tanévtől 1849/50-es tanévig Léván a grammatika tanára.
