Kubinyi András: Városfejlődés és vásárhálózat a középkori Alföldön és a Alföld szélén - Dél-Alföldi évszázadok 14. (Szeged, 2000)
VÁROSOK, MEZŐVÁROSOK ÉS KÖZPONTI HELYEK AZ ALFÖLDÖN ÉS AZ ALFÖLD SZÉLÉN
Itt mindjárt meg kell jegyezni, hogy Werbőczy városfogalma és polgárértelmezése nem fedi magát teljesen. Városfogalmához hozzátartozik a fallal övezettség, és valóban a falakkal rendelkező városias településeket „civitas"-nak, városnak nevezték, mint pl. nem egy püspöki székhelyt, vagy királyi, ill. főúri várost, noha lakói jobbágyok voltak. Nem véletlen, hogy Karánsebest, amelynek városfala a XV-XVI. század fordulóján épült, 1515-től oppidum helyett már civitasnak nevezik. 6 Ugyanakkor az ellenkező példa is megvan: Szeged civitas, mert királyi szabad város, noha nincs városfala. Az különben már egyre inkább tudatosul a történészek között, hogy a „mezőváros" szónak semmi köze sincs a mezőgazdasághoz, hanem a nem erődített várost jelenti, szemben a kulcsos, vagy kerített várossal. 7 Megjegyzem, hogy ez középkorvégi helyzet, hiszen korábban számos sohasem erődített települést is hívtak civitas-nak, és a terminológia a középkor végén sem egyértelmű mindig. Ezekre a kérdésekre azonban most nem tudok kitérni. Egy dolog mindenesetre el kell, hogy gondolkoztasson magunkat: a városlakók jogi helyzete csak egyetlen kritérium. A magam generációja több mint félszázada még az egyetem padjaiban szívta magába a Mályusz nevével fémjelzett tanítást: Magyarországon a középkorban kevés a város, gyenge a polgárság (ez különben politikai értelemben igaz is), és az is idegen eredetű. Igaz, hogy saját tételét Mályusz maga, még a negyvenes években e vonatkozásban módosította: volt magyar polgárság is. 8 Legnagyobb húszadik századi medievistánk védelmében azért meg kell jegyeznem, hogy az ő, 1927-es tézise akkor nagyon szükséges volt, hiszen Csánki Dezső történelmi földrajza megkülönböztetvén a városokat a falvaktól a mezővárosokat is a városok közé sorolta. 9 Mivel sajnos az ország egész területéről nem készült el a „Csánki", így a „városok" számát nem lehetett meghatározni, és általában 7-900 „várossal" számoltak. Ez nyilván túl magas szám, ezért Mályusz támadása teljesen jogosult volt. Mindez azonban felvetette a kérdést, hogy akkor mi is a mezőváros, amennyiben nem tartozik a városhálózathoz. 1953-ban maga Mályusz írt — Székely György megbízásából — egy kiváló tanulmányt az Anjou-kor mezővárosairól 10 , amelyben egyrészt kiemelte a királyi földesuraság előnyeit (és túlzottan lebecsülte az egyházi kézen maradottakat), másrészt arra mutatott rá, hogy a mezővárosok a parasztságot vezették a városi élet felé. 11 Lényegében ez utóbbi tételt képviselte Szabó István is, aki a mezővárosi lakosságot a parasztság körébe sorolta, viszont kiemelte az önkormányzatuk jelentőségét. Foglalkozott a mezővárosok lélekszámával is, amelyből azt az eredményt hozta ki, hogy a parasztság egyötöde e településeken él. 12 6 Ld. az Adattárat, Sebes alatt. 7 SZAKÁLY FERENC: Mezőváros és reformáció. Tanulmányok a korai magyar polgárosodás kérdéséhez. (Humanizmus és reformáció 23.) Bp. 1995. 13. * MÁLYUSZ ELEMÉR: A magyarság és a városi élet a középkorban. In: Századok 78 (1944) 36-62. 9 CSÁNKI DEZSŐ: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában I-IIL, V. Bp. 18901913. — Mályusz az 1. j.-ben i. m.-én kívül már „Az 1514. évi jobbágyháború okai". In: Társadalomtudomány 6 (1926) 375-379. c. tanulmányában is kritizálta Csánki városfelfogását. (Név nélkül említve.) 10 MÁLYUSZ ELEMÉR: A mezővárosi fejlődés. In: Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon a 14. században. Szerk. Székely György. Bp. 1953. 128-191. 11 Uo. 186. 12 ISTVÁN SZABÓ: La répartition de la population de Hongrie entre les bourgades et les villages dans les années 1449-1526. Studia Historica Academiae Scientiarum Hungaricae 49. Bp. 1960.
