Kubinyi András: Városfejlődés és vásárhálózat a középkori Alföldön és a Alföld szélén - Dél-Alföldi évszázadok 14. (Szeged, 2000)

VÁROSOK, MEZŐVÁROSOK ÉS KÖZPONTI HELYEK AZ ALFÖLDÖN ÉS AZ ALFÖLD SZÉLÉN

zépkorban rendszeresen összegyűjt a sedria az előbbi öt csoport a következőképp oszlik meg: 5 (29,4%), 2 (11,8%), 3 (17,6%), 5 (29,4%), 2 (11,8%). Ezek szerint a megyeszékhely jelleg és a hetipiac egybeesése ugyan nem volt szabály, de az esetek több mint 40%-ában a kettő mégis összefüggött egymással. A pénzügyigazgatási hivatalok közül a bánya- és pénzverőkamarák elterjedése elsősorban a nyersanyaglelőhelyektől függött. Harmincadhivatalok főként a határvidékre estek, ezen kívül régiónkban az egyetlen Pataj nem határszéli: itt nyilván a dunai átkelőhelyen áthajtott és exportra szánt marhákat vámolták el. A legfontosabbak azonban a sókamarák voltak, hiszen a só állami monopóliumnak számított, amelyet a kamarai szervezeten keresztül bocsátották áruba, akár közvetlenül, akár úgy, hogy az uralkodó fizetés, vagy tartozás, esetleg kegyes adomány céljából utalványt adott valakinek egy sókamarára, a kedvezményezett aztán maga adhatta el a sót. A sókamarahálózat szükségképpen sűrű volt, de forrásadottság hiányában csak az ország egyes területein tudjuk ezeket mind kimutatni. Mivel a sókamarások karhatalommal is rendelkeztek, hogy a csempészek által, vagy engedély nélkül áruba bocsátott sót lefoglalhassák, a polgárok nem nagyon szerették, ha sókamara volt náluk, ennek ellenére a legtöbb városban (értve a királyi szabad városokat) kimutathatók.

43 Nem tudjuk, hogy a sókamarás olasz Manini-testvérek 1463-ban kelt adósjegyzéke összefügg-e a sóeladással, vagy az olasz üzletemberek más hitelügyleteire vonatkoznak. Az azonban nem érdektelen, hogy 164 személy 67 helységből összesen 1406,5 forinttal tartozott nekik. A helységek kétharmada régiónkba esik, köztük Bihar megye vezet legalább 34 helységgel. 23, azaz az adósok lakhelyeinek 34,3%-a tartozik központi helyeink közé. Ez annyit jelent, hogy a régiónkba eső adósok lakta települések fele egyben központi hely is volt. Az élen Szalárd és Cséfa volt, ami azért érdekes, hiszen nekünk csak 10 és 8 centralitási pont esett erre a két helységre, így az sem feltétlenül biztos, hogy a 6 és 10 pont közötti központi helyek lebecsülendők.

44 Az egyházi igazgatás, mint kategória világos. Itt nem vettem figyelembe az esperesi kerületeket, amelyeket ugyan olykor egy helységről neveztek el, viszont bármely a kerületbe tartozó plébános lehetett esperes. Gondoltam ugyan arra, hogy azokat a településeket, amelyekből a plébános gyakrabban töltött be esperesi hivatalt, felvegyem, de ez egyrészt bizonytalan, másrészt gyakran hiányoznak az adatok. Nehézség van a tizedszedő körzetközpontokkal is. Területünkön, leszámítva az egri egyházmegyéhez tartozó településeket, csak elvétve maradtak fenn rájuk adatok, így valószínűleg sok központi hely tényleges centralitási pontszáma magasabb a nálam feltüntetteknél, de ez csak ott érdekes, ahol ezzel együtt a következő kategóriába ugrana a település. így elképzelhető, hogy a valóságban a pontszámok alapján városinak tekintendő helységeknél valamivel több tartozott oda. 43 A sóra és a sókamarai szervezetre Id. ANDRÁS KUBINYI: Königliches Salzmonopol und die Stádte des Königreichs Ungarn im Mittelalter. In: Stadt und Salz, hsgg. v. Wilhelm Rausch. (Beitráge zur Geschichte der Stádte Mitteleuropas X.) Linz/Donau 1988. 213-232. — Uő., Die königlich-ungarischen Salzordnungen des Mittelalters. In: Das Salz in der Rechts- und Handelsgeschichte, hsgg. v. Jean-Claude Hocguet und Rudolf Palme. Schwaz 1991. 261-270. 44 DRASKÓCZY ISTVÁN: Adósjegyzék a 15. századból. In: Barta Gábor Emlékkötet. Pécs 1996. 93-