Kubinyi András: Városfejlődés és vásárhálózat a középkori Alföldön és a Alföld szélén - Dél-Alföldi évszázadok 14. (Szeged, 2000)
4. Miskolc
A városi oklevelek intitulatioi a városi hatóság összetételére is felvilágosítást nyújtanak. Az első, 1376. évi oklevél kivételével, ahol a bíró mellett négy esküdt szerepel, valamennyi oklevélben, akár Ó-, akár Új-Miskolc állította ki, vagy akár nem mondják ki, hogy melyik a kettő közül, a bíró mellett csak két esküdtet neveznek meg, utána pedig általánosságban utalnak a cívisekre és hospesekre, azaz a polgárokra és vendégekre. 307 A magyar városoknál a 12 esküdtből álló tanács volt az általános, amit számos mezővárosnál is megtalálunk. Más mezővárosoknál azonban a tanács csak hat, olykor négy, és alig egy-két esetben csupán két esküdtből áll: így a szintén északkelet-magyarországi Sátoraljaújhely esetében. Igaz, ott a 2 esküdt mellett 12 öreget is említenek. 308 Minden jel arra mutat, hogy Miskolcon is valami hasonlóval kell számolnunk. Két városi oklevélben a bíró melletti két esküdtet „iurati censum exigentes"-nek, azaz adószedő esküdtnek nevezték. 309 A XVI. század második felében látszólag változik a helyzet. Az 1569-es miskolci városi protocollumot a főbíró, négy megnevezett esküdt bíró, valamint a senatorok idejében kezdték vezetni. 310 A következő évben a város egyik oklevele a bíró, négy királyi adószedő esküdt, valamint a többi esküdt nevében kelt. 311 Egy 1585-ös város jegyzőkönyvi bejegyzés szerint a tanács a főbíróból, tíz megnevezett személyből, négy „esküdt bíróból" állt, de ezen felül városi nemesek is szerepelnek. 312 A Miskolctól keletre fekvő Tokaj mezőváros élén a XVII. század elején a főbíró mellett két „szolgabíró", valamint esküdt tanácsbeli személyek álltak. 313 így tehát az északkelet-magyarországi területen az országosan szokásos bíró és 4-6-12 esküdtből álló tanács helyett egy más rendszer mutatható ki: bíró — két esküdt — többi tanácsbeli. A két esküdt nemcsak az adószedésben, hanem a tokaji példa alapján másban is segédkezett a bírónak. Ez a rendszer nem feltétlenül jelenti a városi autonómia fejletlenebb típusát, hanem valószínűleg más városjoggal van kapcsolatban, ezt azonban egyelőre nem tudjuk kimutatni. Még csak annyit, hogy Miskolcon 1376-ban, majd újból a XVI. század második felében nem két, hanem négy esküdt állt a bíró mellett. Valószínű, hogy a négy esküdt a két miskolci városrészre utal. A XIV. században a két miskolci városnak talán még közös bírája volt, a XVI. század második felére pedig az ó- és újváros már egyesült. A város középkorban kapott kiváltsága részletes elemzésére nincs itt terünk. A lényeg az, hogy általában nem érték el a szabad királyi városok privilégiumait. így pl. 1512-ben a zöld viaszpecsét használatának jogát kapta meg a város, 314 akkor, amikor a nagyobb városok már a piros viaszpecsét elnyerésére törekedtek. 315 A középkori Miskolc fejlődését leginkább az gátoltak, hogy nem volt egységes település. Ez nemcsak az óváros és az újváros különbségében mutatkozott meg, hanem a zsellérek külön kivált307 Ld. az előző j-ekben id. okleveleket passim. 308 MÁLYUSZ, 1953. 140-142. 309 SZENDREI III. 246. 310 KUBINYI, 1957. 207. 311 SZENDREI III. 246. (1570) Az „exactor" szó egyesszáma nyilván sajtóhiba. 312 Uo. III. 507. 313 KUBINYI, 1957. 207. 314 SZENDREI III. 155-156. 315 Ifj. SZENTPÉTERY IMRE: A vörös viaszpecsét bizonyító ereje a középkorban. In: Szentpétery Emlékkönyv. Bp. 1938. 444.
