Dáczer Károly: Kamarai dohánykertészségek telepítése a Dél-Alföldön 1843-1844 - Dél-Alföldi évszázadok 10. (Szeged, 1998)
VI. HOGYAN LETT GEÖCZ LÁSZLÓ EGY TELEP NÉVADÓJA?
A nyugdíjba vonulása előtti esztendőben 1844-ben tüntették ki Geöczöt a Szent István-rend kiskeresztjével. 263 1845-ben ment nyugdíjba. 264 Az 1848-ra szóló „Nemzeti Kalendárium" a Szent István-rend kiskeresztesei közül 13-at sorol fel, köztük az utolsó előtti hely Geöcz László m. kir. udv. kam. nyug. tanácsost. Az 1849-re szóló Nemzeti Kalendárium mindössze csak 6-ot, és nincs közte Geöcz László. Címlapján azonban ez szerepel: „A sajtószabadság második évében." Hazafias érzelmű szerkesztője mindazokat kihagyta a felsorolásból, akik nem értettek egyet az 1848-as forradalom eszméivel. Geöcz a császárát és annak szolgálatát most is többre tartotta, mint nemzetét. Ekként azután érthető, hogy Világos után a magyarországi közigazgatást átszervező Geringer Károly báró fegyelmi bizottmány elnökévé jelöli ki. 1849. október 18-án tették közzé a hirdetményt, mely szerint Budán és Pesten szolgálatot teljesítő vagy szolgálatot teljesített közalkalmazott és állami nyugdíjas magát 30 napon belül igazolni tartozik. A bizottság decemberig be is fejezte működését. 265 Közszereplését nyugdíjazása után ezzel a dicstelen megbízatással zárta le. Közben eltelik egy évtized. Úgy tűnik, Geöcz nevét mások és másutt elfeledték, mert családi neve 1860-ban Geöczy formában tévesen került a halotti anyakönyvébe is. 266 A három magyar nemességet viselő Geöcz közül ő volt az, aki az osztrák császárt leghívebben szolgálta. * Életútja ismeretében és visszakanyarodva az időben keressük fel a 63 oldalas előadói ívén dolgozó Geöcz Lászlót 1842. november 30-ika és december 5-e között, amint öreges, néha-néha megremegő kezével szorgalmasan rója a német nyelvű és gótbetűs sorokat. A lúdtoll, amivel ír, a szokottnál vastagabban fog, hegyezésével nem sokat törődik, hiszen piszkozati példányt készít, s ez nem megy tovább. De amit papírra vet, az a szöveg nagyon fontos. Ezért a kamara alelnöke fogja átnézni, felülvizsgálni, és a magyar kamara elnöke továbbítja, küldi el a legfelső helyre. Az eddig ismertetett három körzeti vezető, Ambrózy báró, Grosschmid és Preyszler jelentését ötvözi össze, de ezt úgy kell elvégeznie, hogy megnyerje vele felettesei tetszését. Halvány zöldeskék ívpapírokat hajt kettébe, melyek napjainkban is tartják színüket, és még ma is ropognak forgatás közben. A hivatali szokás szerint az oldal jobb felére ír, a baloldali rész szabadon marad betoldásokra, javításokra, kiegészítésekre, kihúzások újrafogalmazására, adatok és hivatkozási számok feljegyzésére, az átnézők aláírásaira, javításaira. 16 ilyen ív kerül egymásra, s ha befejezte, 3 helyen zsineggel fogják úgy összefűzni, hogy minden egyes lap teljesen törésmentesen átfordítható legyen. A tartalma jórészt a már említett három felterjesztésben megtalálható. Számunkra itt az az érdekes, ami új elemként ezekhez hozzákerült mint a magyar kamara elképzelé263 Közhasznú és mulattató nemzeti vagy hazai Kalendárium... Krisztus urunk születése után 1845-ik ... esztendőre. Szerkesztették és kiadták Trattner és Károlyi Pesten. Harminczegyedik esztendei folytatás és Naptár 1845-ik közévre. 303. p. 264 Trattner és Károlyi nemzeti kalendáriom-a 1846-dik esztendőre. 32-ik esztendei folytatás. (Geöcz Lászlót már nem tünteti fel a kamarai tanácsosok között.) 265 SASHEGYl OSZKÁR: AZ abszolutizmuskori levéltár. Bp., 1965. 243-244. p. 266 A 91. doboz 8/57.