Dáczer Károly: Kamarai dohánykertészségek telepítése a Dél-Alföldön 1843-1844 - Dél-Alföldi évszázadok 10. (Szeged, 1998)
IV. BÁRÓ AMBRÓZY SAJÁTOS SZEREPE A KERTÉSZETEK TELEPÍTÉSÉBEN
minisztertanács 1849. július 2-án hagyta jóvá. Ezek között a temesvári kerület élén br. Ambrózy Lajossal találkozunk. 142 A kettő között, úgy tűnik, választási lehetősége volt, s mint pályája indulásakor most is Temesvár mellett maradt és itt lett Haynau idejében kerületi főbiztos. 1853-ban, Sopronba kerüléséig, ezt a hivatalt töltötte be. Köztudott, hogy Bach belügyminiszter rendeletére az 1850-es években az osztrák tartományokból Magyarországra helyezett tisztviselőknek a hivatalban a huszáratillához hasonló zsinóros egyenruhát kellett viselni, amiért Bach-huszár gúnynévvel illették őket. Ambrózy ezek viselete alól felmentést kért és kapott. 143 Ha külsejében nem is, de lelkületében mégis igazi Bach-huszár volt. Mint kerületi császári biztos nem feledkezett meg az általa alapított kertészségekről. A velük kapcsolatos szerződések egy-egy példányát összegyűjtötte, és ezek ma a Magyar Országos Levéltárban fellelhetők. (Az utolsó csomókba már a soproni cs. kir. helytartóság irataiból is került egy pár akta, s éppen ezért állítható, hogy volt valami köze ehhez a gyűjteményhez. Mindenesetre a délvidéki kertészségek 1849 utáni idejéből jelentős és értékes, egyedülállónak mondható dokumentumokat tartalmaz.) 1853 és 1858 között a soproni cs. kir. helytartóság főnöke. 144 1858-ban felesége halála miatt el akarja hagyni Sopront, nyugdíjazását kéri, de Albrecht főherceg ajánlatára Bach minisztériumában osztályfőnökséget vállal. 1860-ban Bach miniszter bukásával egy időben nyugalomba vonul a legfelsőbb kegy minden nyilvánítása nélkül, ami tőrdöfésként érte. Nyugdíjazása után Temesvárott települt le. 1866-ban Temesvár szabad királyi város királyi biztosának nevezik ki. Ebben az állásban érte az 1867-es kiegyezés. „Képtelen volt régi felfogásától megválni és az új viszonyokhoz alkalmazkodni." Mikor Klapkát „az orra előtt" Temesvárott országgyűlési képviselőnek választották meg, a császárvárosba siet, s ott telepszik meg, mert nem tudta elviselni annak az embernek a diadalát, ki őt hazaárulónak nevezte. Bécsben sem érezte jól magát. „Megcsontosodott dinasztikus alattvaló" maradt, aki képtelen volt átalakulni „korszerű állampolgárrá." 1873-ban fejezi be német nyelven az emlékiratait. Ebben indokolja meg kortársaitól szigorúan elmarasztalt magatartását, és próbálja azt a nemzet ítélőszéke előtt igazolni. Érdekes egyéniség volt. Tehetségét nem a haza, hanem egyedül az uralkodóház szolgálatába állította. Korának politikai eszméi egyéniségétől távol álltak. Az emlékiratok keltezésének idején sem volt képes megérteni a parlamentáris rendszert, lekicsinylőleg nyilatkozott róla. A kiegyezés után, a hazafias erők újbóli térhódításának idején, Bécsbe költözött, de már itt is lelkületétől idegen világ fogadta, mellyel nem tudott megbarátkozni. 145 Itt tapasztalnia kellett, hogy minden hivatal, amit élete során betöltött, vagy elenyészett, vagy átszervezve a magyarság ügyét is szolgálja. A kincstári kertészségekről egykor felterjesztésében leírt próféciája 146 szó szerint megvalósult, mert egy emberöltő alatt a kertészségek elvesztek a kincstár számára. Az 1873. évi XXII. tc. értelmében ugyanis az általuk használt földet a kertészek megváltották. 142 Andics 1848-49. III. k. 362-363., 423. p. 143 BpSz 1898. 34-35., 45.p. 144 Bor. Temes vm. 403. p. 145 BpSz 1898. 41-43., 45-46. p. 146 D. K. Dok. 222. p. Lásd: 94. sz.-nál.
