Dáczer Károly: Kamarai dohánykertészségek telepítése a Dél-Alföldön 1843-1844 - Dél-Alföldi évszázadok 10. (Szeged, 1998)

VIII. A SZERZŐDÉS ELŐTTI UTOLSÓ SIMÍTÁSOK

A harmadik 1843. július 6-án kiadott udvari leirat 25 436/420 szám alatt közli, hogy ideiglenesen tudomásul veszi Kövegy, Beka, Töviskes, Zimánd és Szilas telepíté­sére a magyar kamara utasítását, és egyben a bekai védőgát megépítésére hatékony in­tézkedéseket tesz. 362 Az eddig említett három, 1843. július 6-án kelt udvari leirat azokat a leendő ker­tészségeket érintette, melyeknél a megalakulásuk irányába tett kezdeményezések zöld utat kaptak kezdettől fogva, létesítésüket nem késleltette semmi. Itt a kérelmezők ügye jó időben vetődött felszínre, megoldásukhoz mindenki segédkezet nyújtott, és így gördü­lékenyen haladt a kedvező megoldás felé. Mindenki ugyanazt akarta, a kérelmezők és az ügyintézők egyaránt, akik egyébként a kübecki szándékot más és más oldalról ismerték és vallották magukénak. 1843. július 6-án kiadtak a kertészetekkel kapcsolatban még két udvari leiratot, melyekről a fentiek a legjobb akarattal se állíthatók. Pitvaros bérlő viszonyát úrbéres ál­lapotra szerette volna változtatni, ugyanakkor a kübecki kertésztelepítést mereven eluta­sította. Pitvaros által, saját ügyében benyújtott kérvények nagyon nagy időveszteséget okoztak a kamarai bürokráciának, br. Ambrózy nem kis bosszúságára, mert szándékát addig nem tudta megvalósítani, míg a kérelmek ügyét az illetékesek le nem zárták. Mint láttuk, a szegedi sóhivatal vezetője se értette meg a kübecki szándékot. Ezért a szőregi uradalom irányítása alól felmentették. Időbe telik, míg az új vezetés javaslatát megtehet­te. Ez a két udvari leirat ezek ügyében intézkedik. 362 MOL E 73. 184. cs. 16. k. 27 261/14-1843. Bánat. 1843. július 6-án kelt 25 436/420 sz. udvari le­irat.

Next

/
Thumbnails
Contents