Blazovich László (szerk.): A Körös-Tisza-Maros-köz települései a középkorban - Dél-Alföldi évszázadok 9. (Szeged, 1996)

LEXIKON

saiból kiderül, hogy megtalálták a település templomának főhajóját, valamint egy oszlopos épület maradványait, amely talán az 1525-ben épített udvarház maradványa lehet. A templomhajó területén ekkor újabb sírok kerültek elő. Az 1970-es években végzett terepjárásokon a templom helyén igen sok kő- és tégladarabkát, illetve embercsontot lehetett megfigyelni. A környéken talált edénytöredékek többsége késő középkori, kisebb része pedig az Árpád korra keltezhető. A faluhelyen gazdag Árpád-kori és késő középkori leletanyag gyűjthető. 1993 nyarán a falu templomhelyét s közvetlen környékét tárták fel. A 18,10 m hosszú és 10,10 m széles épület egyhajós, félköríves szentélyű volt. Az első periódusának 120-130 cm széles alapozása helyben oltott mésszel egymáshoz kötött kövekből készült. Ugyanilyen technikával készítették el ugyanakkor a hajó DNy-i sarkában elhelyezett karzattartó alapozását is. A második periódusban a Ny-i zárófal helyén egymásra terített vékony földrétegből 2,8 m széles alapozást döngöltek, s ugyanilyen módon készített pilléralapozással erősítették meg a karzat É-i oldalát is. A feltárt 178 sír közül kettő biztosan honfoglalás kori. Bennük részleges lovastemetkezés, tegez, nyílcsúcsok, csiholóvas, kova, vaskés, vaskarika, hevedercsat és kengyelek kerültek elő. A későbbi — nagyobbrészt késő középkori — sírokhoz arany és bronz S-végű karika, csontos és bronzlemezes öv, jónéhány párta és érem köthető. A templom korai és későbbi időszakában ásott temetőárkok részletei ugyancsak előkerültek. Az 1733. évi összeírás szerint templomának építőanyagát a törökök a szarvasi és a gyulai fürdők építéséhez hordták el. 1138-ban a dömösi egyház vagyonának összeírásakor a 15 ~-n lakó szolga Tamás falu (Zaránd m.) népével együtt egyéb szolgáltatásaik mellett 25 köböl márcot (méhsört) tartozott adni a dömösieknek. Ugyaninnen 4 szabadot is kapott az egyház, akik fegyveres szolgálatot teljesítettek. 1403-tól 1566-ig a gyulai uradalom része volt, az állattartás fontos helye. 1497-ben András nem nemes ember, 1498-ban pedig Kiss Imre működött gazdatisztként. Az utóbbi vezetésével 51 décsei jobbágy vonult a donáttornyaiak ellen. Brandenburgi György urasága idején itt volt az uradalmi ménes helye. Majorházat is építettek. ~-t érintette a Buda és Lippa közti hadi út, Szentjánosra továbbá Gyoma és Ege felé is vezetett út —röl. Vámját már 1403-ban említették. A XVI. században Gyula és Békés után volt az egyik legnépesebb hely Békés megyében. 1561-ben a gyulai uradalomhoz tartozó ~-n 56 adózó valamint több szegény és puszta portát jegyeztek fel. A gyulai livahoz tartozó hász-birtok - lakói közül 1567-ben 180, 1579ben 157 adózóját vették fel a defterekbe. Előbb 50 000, utóbb 89 000 akcse adót fizettek. A lakosság az állattenyésztés mellett intenzíven foglalkozott földműveléssel is. 1554-ben 250 kalangya és 11 kéve búzát, valamint 17 gyulai köböl búzát fizettek kilenced fejében. A XVI. század közepén a lakosság áttért a protestáns hitre. Papjuk, Ölyvedi Gergely 1569-ben részt vett a váradi zsinaton. 1572-ben Szénási István lett a birtokosa, és halála után is jobbára örökösei birtokában maradt a falu