Blazovich László (szerk.): A Körös-Tisza-Maros-köz települései a középkorban - Dél-Alföldi évszázadok 9. (Szeged, 1996)

LEXIKON

Makó aztán rögzíteni az oklevelek a Makófalva 'Makó lakhelye, birtoka' nevet. A település növekedése nyomán a XVI. században a -falva utónév lekopott a elnevezésről. A magyar Makó személynév valószínűleg szláv eredetű. A Csanád nemzetség törzsbirtokai a Maros két oldalán Csanád és Arad megyében feküdtek. Közéjük tartozott - középkori elődje is. Kialakulását és fejlődését a természeti tényezők közül egyrészt a Maros és a belőle kiszakadó Foknak (később Érnek) nevezett vízfolyás határozta meg, másrészt az, hogy termékeny földje nagyobb akadály nélkül folytatódott a folyóparttól a Mezőség felé biztosítva a népesség szaporodásának, a terjeszkedésnek a feltételeit. A hely tehát egyaránt élvezte a Rétség és Mezőség adta életlehetőségeket. Fontos víziút, a Maros mentén feküdt, érintette a Csongrádról Hódon át Csanádra tartó hadi út, bizonyára ennek Hódról jövő részét nevezték Hód utának 1337ben. A közeli szentlőrinci réven Pordánymonostora és Oroszlános felé, valamint a ládányi erdőbe, ahol épületfát termeltek ki, lehetett eljutni. Feltehetően a környező falvakból érkező helyi utak itt jöttek össze, hiszen a ládányi erdőből a szentlőrinci réven át szállították az épületfát a Mezőségre. Makófalva kedvező földrajzi és közlekedésföldrajzi fekvése lehetőséget adott arra, hogy a környék központja legyen. Területe, mint ismeretes, 1247-ben Velnök névvel került a Csanád nemzetség hamis oklevelébe. Amint a XIII. és XIV. századi oklevelekből kiderül, Velnök, majd Felvelnök, később Makófalva, valamint Szentlőrinc ebben a korszakban aprófalvak gyűrűjében éltek, amelyek a XIV. század második felében tűntek el a falupusztásodás következtében, illetve olvadtak be a két jelentősebb településbe. Kisfalud, Ürs, Malomszög, Szentlászló, Vásárhelymakó, Szentmargita, Vaffalaka nevével a XV. század során már nem találkozunk, legfeljebb pusztanév vagy városrész-név formájában. További fontos adatokat tartalmaz Makó középkorára vonatkozóan az 1337-ben keletkezett oklevél. A területet a Telegdi és Makófalvi család birtokolta, Makófalván és Szentlőrincen is volt curia-juk, talán több is. Makófalván a Hód után és a vele találkozó utcán kívül több utca volt, tehát népes falu lehetett. A faluban vásárhely létezett, a Vásárhelymakó elnevezés is erre utalhatott, vámja pedig bizonyára vásárvám volt. Bár az oklevél leírása alapján ma már pontos helyrajzot nem adhatunk a vidékről, mégis nagy segítséget adott Makó és környéke területének rekonstrukciós rajzához. A fentiek szerint Makófalva egyik része a Maros és a Fok között, a másik része a Fokon túl, a Mezőség felé terült el. A Fok, ma Ér maradványai és a régi Maros-meder, mint ma is meglévő földrajzi objektumok jelölik ki számunkra a középkori Makófalva helyét. Észak felől érkezett a faluba a Hód uta, amely Szentlőrincen át a Maros mellett ment tovább Nagylak felé. Szentlőrinc a Maros és a Fok között terült el Makófal vától délkeletre. Helyét ma Oszentlőrinc neve jelöli. A két falu között, a Foktól keletre felehetett Vásárhelymakó vagy Vásárosfalu. Itt állhatott a két helység közös piaca, helyét a mai Makó újvárosi részén ma is így nevezik. A településhalmaz keleti