Blazovich László (szerk.): A Körös-Tisza-Maros-köz települései a középkorban - Dél-Alföldi évszázadok 9. (Szeged, 1996)

LEXIKON

írod.: BO. I. 46., Borovszky II. 277-278.. Cs. I. 736.. FNESz. I. 727., GyO. 10. 57., KáldyNagy 1982. 304-305., Maksay 1990. II. 1019,, Nagy 1968. 91-97.. Pelle 1965. 16-17., Pelle 1978. 1. sz. lh.. Pesty 1983. 61., Rég. Füz. 17 (1964)91-92., Szatmári 1990. 91. (B-H-Sz) Kígyós Békés, Zaránd m. (1456: Kegyos; 1561: Kegios; 1564: Kigios) Az egykori település helye a mai Szabadkígyós keleti és délkeleti oldalán, s részben a beépített terület szélén, a Szabadkígyós 15. és 16. számú, nagykiterjedésű régészeti lelőhelyekkel azonosítható. Mindkét lelőhelyen Árpád-kori és késő középkori edénytöredékek jelzik a falu korai keletkezését és folytonos fennállását egészen a XVII. századig. A település egykori templomának helyét egyelőre nem sikerült megtalálni, valószínűleg már a mai beépített területre esik. A XIX. század második felében ugyanitt, az újkori falu keleti oldalán kerültek elő olyan leletek — köztük téglaépületre utalók is —, amelyek szintén a település középkori előzményéhez köthetők. A falu nevét annak idején a sok, ott élő kígyótól kapta. Megerősíti ezt a feltevésünket az is, hogy határában Kígyós-halom és Kígyós rétje elnevezésekkel is találkozhatunk az oklevelekben. 1396-ban Gacsalkéri Gacsal Györgyé és testvéreié volt. Északról Fövényessel és Vadaddal, a későbbi Kerekegyházával volt határos. 1418-ban az Ajtósi család birtokolta. 1456-ban Ajtósi Keresztély felesége, Adviga elzálogosította a Maróthiaknak, de visszaszerezte. 1507-ben említették a Rotyma nevű határrészét, amely 1525-ben is - része maradt. Határának egy része vizes volt, erre utalnak az alábbi helynevek: Kenderszerfertője, Rekettyés-ferteje, Kígyósrétje és Nádashát. Ugyanakkor feljegyezték a --ról Gyulára és Kétsopronba vivő utat. Már a XVI. század első felében több kisebb birtokosa lett, mások mellett: Szentmiklósi Balázs, özv. Ragyóczi Kelemenné, Mező Mihály, Pánthy János, Török Tamás, Pejkes Péter, Földvári Péter, Eszes Mihály és özv. Susalics Istvánné. 1561-ben az említett Szentmiklósi Balázs és más nemesek 7 adózó és több szegény portát bírtak on, amelyhez több puszta tartozott. 1552-ben - lakosai elmenekültek, de 1553 májusában visszatértek. Gyula ostroma során 1566-ban ismét elhagyták a falut, de már 1567-ben visszatértek. Ugyanezen évben a békési náhijébe osztott faluból 8 család 3240 akcse, 1579-ben 26 család 7145 akcse adót fizetett. Mivel csak a XV—XVI. század fordulóján lett - Békés megye része, a pankotai főesperességhez tartozott, és a tizedet az egri püspöknek, majd az egri várnak fizette. 1559-ben Szentmiklósi Balázs bírója, Iható István volt Mező Mihályé Tót Elek, Pinthy Jánosé Szabó Márk, Ragyóczi Kelemené Török Gáspár, Eszes Mihályé Ihász István. A 15 éves háborút is átvészelte, a török kiűzésével járó harcok során pusztult el végleg. Irod.:Cs. I. 736., FNESz. II. 509.. Káldy-Nagy 1982. 257-258., Karácsonyi II. 183-185., Maksay 1990. I. 164., MRT. IV/4. Szabadkígyós 15. 16. sz. lh., Pesty 1983. 87., Szatmári 1990. 91-92.