Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

III. A VÁROSFEJLŐDÉS POLITIKAI FELTÉTELEINEK GYÖKERES ÁTALAKULÁSA 1948 UTÁN - 1. Terület- és településfejlesztési politika 1949—1953

lyeké, netán idegenforgalmi központoké. (1946-ban szegedi demokraták még abban reménykedtek, hogy a két szomszéd országhoz is közel fekvő várost „a népek találkozóhelyévé" tehetik...)3

7 A nem-ipari funkciók közül egyedül az igazgatási szerepkörnek, azon belül is elsősorban a megye-, kisebb mértékben a járási székhely-funkciónak volt a településfejlődést ösztönző hatása. Ez elsősorban a fővárost, továbbá a megyeszékhelyeket hozta előnyös helyzetbe; azokat a településeket, ahol maga a központi hatalom, illetve annak területi meghosszabbításai, helyi képviseletei, a megyei igazgatási apparátusok székeltek. A Területrendezési Intézet, azaz lényegében az Országos Tervhivatal által 1950—1952 között folytatott településpolitika nem csak gazdasági alaptevékenységük (ipari vagy mezőgazdasági jellegük), hanem méreteik (lakosságszámuk) szerint is nagy különbséget tett az ország településtípusai között. Ennek legkirívóbb példája a TERINT által 1950—1951-ben készített ún. „osztályokba sorolás" volt. (Egyébként egészen megszűnéséig ez, a kezdetben a legfelső szintű politikai vezetés által is támogatott osztályozás vált a TERINT fő tevékenységévé.) Az ország városainak és községeinek csoportosításában ugyanis egy igen határozott politikai értékítélet jutott kifejezésre, amely a gyakorlatban egészen eltérő esélyeket biztosított az egyes településeknek. Hiszen az, hogy egy-egy város és falu milyen fejlesztési forrásokhoz juthatott hozzá egy olyan rendszerben, amelyben az erőforrások túlnyomó részét központosították, attól függött, hogy a központi hatalomnak milyen fejlesztési vagy visszafejlesztési törekvései voltak vele kapcsolatban. A városok és községek osztályokba sorolására az első kísérletet még 1950 nyarán, tehát jóval a településfejlesztési koncepció kidolgozására adott megbízás előtt tették meg.38 (Ami alátámasztja azt, amit a politika „elvi megalapozása" és az attól független, prakticista gyakorlat kapcsolatáról fentebb írtunk.) Ez a tervezet 2 nagy kategóriába és 11 csoportra osztotta az ország településeit: a csúcson a főváros helyezkedett el, középütt a nagyvárosok (5-6), a „középvárosok" (35) és a „ kistájközpontok" (90), míg a piramis talapzatát a nagy- és kisközségek, valamint a tanyaiak összeköltöztetésével kialakítandó tanyaközpontok alkották. Noha akkor Magyarországon mintegy 1 millió ember élt külterületen, többségében tanyán, a javaslat a tanyákat nem sorolta önálló kategóriába, tehát semmiféle jövőt sem szánt nekik. Ezt az első kategorizálási kísérletet nem fejezték be, hanem 1950 végén egy sokkal leegyszerűsítettebb osztályozási elv gyakorlati megvalósításához fogtak, amely az ország településeit három osztályba sorolta. Az elgondolást 1951 elején egy törvényerejű rendelettel is szentesítették (1951. évi 1. sz. tvr., 1951. jan. 3.). Ez a város- és községrendezésről szóló rendelet első osztályba „az egész népgazda37 Pl A 274. f. 15/69. ö.c. Polgármesteri jelentés Szeged thj. város 1948. február 15-i közgyűléséről. 3ff UMKL TERINT ir. 2.d. 1950. július 6-i állásfoglalás és melléklet; 1950. július 11-i összeállítás.