Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

III. A VÁROSFEJLŐDÉS POLITIKAI FELTÉTELEINEK GYÖKERES ÁTALAKULÁSA 1948 UTÁN - 1. Terület- és településfejlesztési politika 1949—1953

veknek. Ennek a politikának a vezető szempontja az önkormányzatok felszámolása volt. (1948-ban már magát a szót is csak idézőjelek között, 1949-ben pedig már csak „burzsoá álönkormányzatok"-ként használták.) Az MDP — miként ezt egy 1948. júliusi közigazgatási tárgyú előterjesztésben nyíltan ki is mondta — az „államhatalom" -ra mint az „osztályharcnak egyik döntő eszközé"-re tekintett, amelynek segítségével meg lehet gyorsítani a „kapitalista elemek" felszámolását.

7 Ebben a szellemben fogant az a nem sokkal későbbi, a központi és a helyi hatalom kapcsolatát szabályozó döntés, amely kimondta: egy felsőbb „néphatóság" egy alsóbb ellen „fegyelmit indíthat, állásából bárkit, tehát választott tagot is törvényesen (sic!) elmozdíthat. "8 Egyidejűleg minden tisztviselőt „állami tisztviselővé" minősítettek, akiket nem a (névleges) önkormányzat, hanem a központi hatalom nevezhet ki és hívhat vissza. A „párt vezető szerepe" elvének kimondásával és érvényesítésével pedig a helyi hatalom és a helyi igazgatás feletti ellenőrzés másik, hasonlóan jelentős eszközrendszerét építették ki, ami a káderek feletti kontrollt biztosította. Ez pedig az önkormányzatiság eszméjének megsértésén túl azért problematikus, mert az említett ellenőrzést egy olyan szervezetre (az állammal összefonódott pártra) bízta, amelynek működését, döntési mechanizmusait törvényekben és rendeletekben is rögzített eljárási szabályok nem kötötték, még formálisan sem. A központi és a helyi hatalom kapcsolatának egyoldalú megváltozását a tanácsrendszer 1950-ben történt bevezetése teljesítette ki. A helyi tanácsok egyes osztályait ugyanis az illető szakterület felettes szerveinek is alárendelték (tehát például egy megyei tanács mezőgazdasági osztályát a Földművelésügyi Minisztériumnak), és ezáltal — támaszkodva a hatalmas arányú államosításokra is — a helyi hatalom gazdasági önállóságát teljes egészében felszámolták. S ez már átvezet a település- és regionális fejlődés és a gazdaságpolitika kapcsolatához. E kapcsolat jelentőségét az adja, hogy az 1950-es évek elején a területés településfejlődésre utóbbi nagyobb hatással volt, mint maga a településpolitika. A gazdaságpolitika befolyása három úton érvényesült: a gazdaságirányítási mechanizmus, az ágazati fejlesztési politika és a központosított újraelosztási (redisztributív) rendszer révén. A tervutasításos — Kornai János kifejezésével —, parancsokon alapuló irányítási rendszerben? a hierarchia alsóbb szintjein elhelyezkedők kötelesek voltak végrehajtani a felettes szervek utasításait. Ez a fajta gazdaságirányítási mechanizmus tehát azt is lehetővé tette, hogy egyes települések, járások vagy megyék vezetőit saját helyi érdekeikkel ellentétes döntések meghozatalára kényszerítsék, a „pártfegyelemre", a „pártszerű magatartás "-ra hivatkozva. Az utasításos irányítási mechanizmusnál is jelentősebb hatással volt a települések és a régiók életére a gazdaság ágazati fejlesztésével kapcsolatos, rendkívül célzatos és egyoldalú politika. A vas-, az acél- és a gépgyártás túlnyomóan 7 Pl A 276. f. 67/56. A közigazgatási reform alapelvei, 1948. július 10. 8 U.o. 9 KORNAI1990. 172. o.