Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

III. A VÁROSFEJLŐDÉS POLITIKAI FELTÉTELEINEK GYÖKERES ÁTALAKULÁSA 1948 UTÁN - 1. Terület- és településfejlesztési politika 1949—1953

terv" alapján irányítható.2 A gyakorlati politikai intézkedéseket azután pontosan ennek az elvnek megfelelően hozták meg, s ezáltal totális ellenőrzés alá vonták az ország társadalmát. Elmenvén egészen addig, hogy még az államhatalmi ágak elválasztásának eszméjét is tagadták, s egyidejűleg a szinte kizárólag represszív eszközökre támaszkodó központi hatalom tevékenységét kivonták a törvényes, parlamentáris ellenőrzés alól. Ezt a társadalomszervezési modellt, amelyben az élet minden területét, a gazdaságtól a sportig, a jogrendszertől a tájékoztatásig egyetlen központból próbálták meg irányítani T. H. Rigby találóan mono szervezeti társadalomnak nevezte. 3 A monolitikus társadalomszervezési elv egyeduralomra jutása szükségképpen azzal járt, hogy a központi hatalom az élet különböző területeinek irányítására mind több „részpolitikát" és az annak végrehajtására hivatott központi apparátust (hivatalt) alakított ki. (1945—1950 között Magyarországon megkétszereződött a minisztériumok és a központi kormányszervek száma, ami hű kifejeződése volt a rendszer túlbürokratizáltságának. )4 A politikai rendszernek ebbe az általános totalizálási folyamatába illeszkedett tehát a terület- és településfejlesztési politika, mint egy új politikai diszciplína megjelenése. A központi hatalom ezáltal lényegében a települések és a régiók gazdasági, urbanisztikai és infrastrukturális fejlesztésének egy központból történő irányítására tett kísérletet. Már itt jelezni kell azonban, hogy az igazán fontos fejlesztési kérdések eldöntését a gyakorlatban nem bízták a településpolitikára; arra más, nagyobb döntési jogkörrel felruházott „részpolitikák", mindenekelőtt a központi gazdaságirányítás kaptak lehetőséget. Az 1940-es évek végén fordulat következett be a központi és a helyi hatalom (elsősorban az önkormányzatok és a helyi igazgatás) kapcsolatában is. A mesterséges eszközökkel felduzzasztott magas taglétszáma ellenére is szűk és az 1950-es évek elején egyre szűkülő társadalmi bázissal rendelkező MDP fő törekvései közé tartozott a különérdekek, így az önkormányzatokban megtestesülő helyi érdekek megszervezésének lehetetlenné tétele. A helyi döntési lehetőségek drasztikus korlátozásában emellett szerepet játszott az a mély bizalmatlanság is, amellyel az MDP felső vezetése a maradiság fellegvárának gondolt „vidék" iránt viseltetett. Ez a politika enyhén szólva gyanakvással tekintett a vidéki társadalom abszolút többségét alkotó parasztságra (például en bloc „nacionalistának" bélyegezte),5 továbbá az értelmiségre és nem utolsó sorban a tisztviselőkre. Ez részint arra ösztönözte, hogy már 1948 tavaszán megkezdje az egész vidéki szakigazgatás politikai szempontok szerinti általános revízióját,6 részint arra, hogy a helyi-területi igazgatást a lehető legteljesebb mértékben rendelje alá az (összefonódott) központi párt- és állami szer2 FRISS 1951 3 Idézi: FEHÉR—HELLER—MÁRKUS 1991. 164. 0. 4 G. VASS 1988. 5 MÓD 1949. 6 Pl A 274. f. 15/42. Az MDP KV Közigazgatási Osztálya 1948. március 30-i feljegyzése. A tisztviselői réteggel szembeni bizalmatlanságra ld.: GYARMATI 1985.