Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)
I. AZ ÖRÖKSÉG: A KAPITALIZMUS KORI VÁROSFEJLŐDÉS MÉRLEGE - 1. Az alföldi agrárváros-jelenség és történelmi útja
pontosulnak. 7 E felfogás értelmében a városminőség nem függvénye egyetlen speciális gazdasági funkciónak sem, következésképpen egy település gazdaságának mezőgazdasági jellegét nem tekintjük olyannak, ami eleve kizárná városi minőségét.s Azzal a fontos megszorítással, hogy a mezőgazdasági termelés nem naturálgazdálkodás, hanem fejlett árutermelés keretei között folyik. A városminőséget nem kötjük bizonyos városképi, urbanisztikai adottságokhoz sem. Ma is meggyőzőnek tartjuk a fél évszázada megfogalmazott véleményt, amely szerint: „Nem az a város követelménye, hogy a vidékével való összeköttetés okvetlen gyorsvonati, vagy földalatti legyen, hogy a házai emeletesek legyenek, vagy hogy nagyszerű műemlékekkel dicsekedhessek. Hanem az a föltétele a városnak, hogy egyáltalán meglegyen az összeköttetés a város és vidéke közt, hogy házai valóban lakóházak legyenek és gazdasági és kulturális intézményei valóban túlhassanak a város szűkebb határán." ... „az már a szép városnak, a magas kultúrájú városnak a követelménye, hogy technikai berendezései egy bizonyos szinten felül álljanak. "9 Mindazonáltal, ha a települések rendszerében betöltött központi szerepkör önmagában nem is, de ellátásának színvonala annál inkább függött attól, hogy az adott településnek milyen speciális gazdasági funkciói voltak. Aligha vitatható, hogy a mezőgazdasági jelleg a 20. század első felében — s később még kevésbé — nem alapozhatott meg olyan szintű városiasodást, mint az ipari. io (A később a vidéki városok urbanizálódásában is egyre növekvő jelentőségű tercier és ún. kvaténer ágazatok szerepe 1 ' ekkor még szintén kisebb mint az iparé.) A 20. század első felében Magyarországon a funkcionális értelemben városnak tekinthető és a városi jogállású települések köre nem fedte egymást. Voltak olyan települések, amelyeknek egy korábbi történelmi korszakban elnyert városi jogállása ekkorra már funkcionálisan kiüresedett. Az 1910-es népszámlálás alkalmával például Nagyrőcén 1825, Jolsván 2846 lelket írtak össze'2 — az ilyen kis számú népesség nem valószínűsíti a városi funkciók meglétét. Egyébként 1909-ben Lubló rendezett tanácsú város le is vonta e helyzet jogi konzekvenciáját: feladta városi jogállását.! 3 Voltak ellenben olyan települések is, amelyek városi funkciói már kialakultak, ám várossá nyilvánításuk jogi aktusa valamilyen okból késett. E második típusba számos alföldi település isi4 tartozott; lélekszámuk ugyanis olyan magas, nem egyszer 30 ezer körüli volt, amely alapján már bizonyosra vehető a városi funkciók kialakulása (Orosháza, Törökszentmiklós, Békés, Szarvas stb.) Arra a kérdésre, hogy a 20. század derekán az Alföld mely települései tekint7 BELUSZKY 1967. 8 ERDEI 1974/b. (E munka egyik alapgondolata éppen a mezőgazdasági termelést folytató város.) Lásd továbbá: BACSKAI-NAGY 1984. 312. o. és Gyimesi 1975. 140—141. o. (Részben jegyzet!) Eltérő véleményt képvisel: GUNST 1974. (Gunst Péter érvelése szerint a kelet-európai „mezővárosok" nem tekinthetők városnak.) 9 ERDEI 1974/b. 24. o. 10 ENYEDI 1983. 441. o. 11 TÓTH J. 1985. 5-7. o. 12 1910. évi népszámlálás 2. 462. és 506. o. 13 VÖRÖS K. 1973. Jászfényszaru még 1852-ben adta fel mezővárosi jogállását. 14 Az alföldiek mellett 1945-ig olyan jellegzetes észak-magyarországi és észak-dunántúli ipari központok sem voltak városok, mint Ózd és az addig e formában nem is létező Tatabánya.
