Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

II. A MEGÚJULÁS ESÉLYEI ÉS KORLÁTAI A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁN - 1. Háborús emberveszteség és a háború utáni népességmozgások

keletkeztek például köztük és a Felvidékről érkezett, ott letelepített magyarok között részben szociális, részben nemzetiségi alapon. 1947 őszén a tótkomlósi szlovákok tüntetéssel nyomatékosítva azt kifogásolták, hogy a kitelepült társaik helyére felvidéki magyarokat telepítettek, holott közöttük, az ott maradó szlovákok között sok volt a nincstelen, akiknek a lakásviszonyain javítani kellett volna.22 Ezzel szemben a Felvidékről érkezett magyarok a csehszlovákiai magyar és a magyarországi szlovák kisebbség helyzete közötti — előbbiek rovására mutatkozó — jelentős különbséget hangsúlyozták.23 A szülőföldjüket elhagyni kényszerült felvidéki magyarok helyzete, elsősorban társadalmi integrációja más szempontból sem volt — nem is lehetett — zökkenőmentes. Mint ők maguk találóan megfogalmazták: „Mi Csehszlovákiából áttelepített és menekült, Békéscsabán és környékén elhelyezett magyarok elszakítva ősi otthonunktól, gyökértelenül állunk az új környezetben."24 Ahhoz telmészetesen még ideális körülmények között is időre lett volna szükség, hogy új környezetükbe, egy alföldi város társadalmába beilleszkedjenek. Ideális körülményekről azonban nem beszélhetünk, hiszen letelepítésük sem anyagilag, sem szervezési szempontból nem volt kellően előkészített. Elsősorban a lakáshiány vált konfliktusok forrásává, például a házaikból kényszerrel kiköltöztetett németek esetében,25 vagy amikor a helyi vezetés a felvidéki magyarok helyett „a munkásmozgalom során... érdemeket szerzett" helyi lakosoknak juttatott lakásokat. 26 A magyarországi németek kitelepítése, mint jeleztük, elsősorban a szövetséges nagyhatalmak szándékának, konkrétan pedig a nevükben eljáró Szövetséges Ellenőrző Bizottság rendelkezéseinek megfelelően történt meg.27 Szoros kapcsolatban állt ugyanakkor azzal a csehszlovák törekvéssel is, amely az ottani magyarok kitelepítését célozta, hiszen az ő magyarországi elhelyezésüket a németek rovására óhajtották megoldani.28 A kollektív felelősségre vonás jegyeit magán viselő, — ezért vitatható — kitelepítés, továbbá az internálás, az ingatlan- és háztulajdon kisajátítása, a családok összeköltöztetése és más jogkorlátozó intézkedések végrehajtása során az évszázadok óta itt élő, szülőföldjéhez többségében ragaszkodó németség súlyos sérelmeket szenvedett. 1944—1945-ben a keleti országrészekből például mintegy 44 ezer német nemzetiségű, vagy német családnevű lakost szállítottak kényszermunkára a Szovjetunióba. A Dél-Kelet-Tiszántúl nagyobb települései közül 1945 elején Gyuláról 550, Mezőberényből 555, Gyomáról 170-180, Orosházáról és környékéről 132, Szarvasról 19, Békéscsabáról 22, Békésről 15-17 és Szeghalomról 9, összesen 1472-1484 embert vittek el.29 Közöttük nagy számban olyanokat is, akik annak idején a hűségmozgalomhoz csatlakoztak, s elutasították a szélsőjobboldali22 Ú.O. 1947. október 11. Mi az igazság a tótkomlósi ^népítélet* körül? 23 U.O. 1947. október 11. Id. cikk. 24 U.O. 1947. december 25. Békés megyébe telepítettek határozati javaslata. 25 FEHÉR I. 1988. 150. 0. 26 Pl A 274. f. 15/63. Jelentés a főispáni községlátogatásról. 1948. január 2. 27 A magyarországi németek kitelepítésének történetet elemzi FEHÉR I. 1988. és ZIELBAUER 1989. 28 BALOGH 1988. 1946-ban a párizsi békekonferencián a szovjet kormány nevében Visinszkij is áévá tette ezt az álláspontot. — Vö.: SZABÓK. 1981. 15 KOROM 1989. és ERDMANN 1990. 15-16.