Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

II. A MEGÚJULÁS ESÉLYEI ÉS KORLÁTAI A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁN - 1. Háborús emberveszteség és a háború utáni népességmozgások

keletkeztek például köztük és a Felvidékről érkezett, ott letelepített magyarok kö­zött részben szociális, részben nemzetiségi alapon. 1947 őszén a tótkomlósi szlová­kok tüntetéssel nyomatékosítva azt kifogásolták, hogy a kitelepült társaik helyére felvidéki magyarokat telepítettek, holott közöttük, az ott maradó szlovákok között sok volt a nincstelen, akiknek a lakásviszonyain javítani kellett volna.22 Ezzel szemben a Felvidékről érkezett magyarok a csehszlovákiai magyar és a magyaror­szági szlovák kisebbség helyzete közötti — előbbiek rovására mutatkozó — jelentős különbséget hangsúlyozták.23 A szülőföldjüket elhagyni kényszerült felvidéki ma­gyarok helyzete, elsősorban társadalmi integrációja más szempontból sem volt — nem is lehetett — zökkenőmentes. Mint ők maguk találóan megfogalmazták: „Mi Csehszlovákiából áttelepített és menekült, Békéscsabán és környékén elhelyezett magyarok elszakítva ősi otthonunktól, gyökértelenül állunk az új környezetben."24 Ahhoz telmészetesen még ideális körülmények között is időre lett volna szük­ség, hogy új környezetükbe, egy alföldi város társadalmába beilleszkedjenek. Ideális körülményekről azonban nem beszélhetünk, hiszen letelepítésük sem anyagi­lag, sem szervezési szempontból nem volt kellően előkészített. Elsősorban a lakás­hiány vált konfliktusok forrásává, például a házaikból kényszerrel kiköltöztetett né­metek esetében,25 vagy amikor a helyi vezetés a felvidéki magyarok helyett „a munkásmozgalom során... érdemeket szerzett" helyi lakosoknak juttatott lakáso­kat. 26 A magyarországi németek kitelepítése, mint jeleztük, elsősorban a szövetséges nagyhatalmak szándékának, konkrétan pedig a nevükben eljáró Szövetséges Ellen­őrző Bizottság rendelkezéseinek megfelelően történt meg.27 Szoros kapcsolatban állt ugyanakkor azzal a csehszlovák törekvéssel is, amely az ottani magyarok kitele­pítését célozta, hiszen az ő magyarországi elhelyezésüket a németek rovására óhaj­tották megoldani.28 A kollektív felelősségre vonás jegyeit magán viselő, — ezért vitatható — kitelepítés, továbbá az internálás, az ingatlan- és háztulajdon kisajátítá­sa, a családok összeköltöztetése és más jogkorlátozó intézkedések végrehajtása so­rán az évszázadok óta itt élő, szülőföldjéhez többségében ragaszkodó németség sú­lyos sérelmeket szenvedett. 1944—1945-ben a keleti országrészekből például mint­egy 44 ezer német nemzetiségű, vagy német családnevű lakost szállítottak kényszer­munkára a Szovjetunióba. A Dél-Kelet-Tiszántúl nagyobb települései közül 1945 elején Gyuláról 550, Mezőberényből 555, Gyomáról 170-180, Orosházáról és kör­nyékéről 132, Szarvasról 19, Békéscsabáról 22, Békésről 15-17 és Szeghalomról 9, összesen 1472-1484 embert vittek el.29 Közöttük nagy számban olyanokat is, akik annak idején a hűségmozgalomhoz csatlakoztak, s elutasították a szélsőjobboldali­22 Ú.O. 1947. október 11. Mi az igazság a tótkomlósi ^népítélet* körül? 23 U.O. 1947. október 11. Id. cikk. 24 U.O. 1947. december 25. Békés megyébe telepítettek határozati javaslata. 25 FEHÉR I. 1988. 150. 0. 26 Pl A 274. f. 15/63. Jelentés a főispáni községlátogatásról. 1948. január 2. 27 A magyarországi németek kitelepítésének történetet elemzi FEHÉR I. 1988. és ZIELBAUER 1989. 28 BALOGH 1988. 1946-ban a párizsi békekonferencián a szovjet kormány nevében Visinszkij is áévá tette ezt az álláspontot. — Vö.: SZABÓK. 1981. 15 KOROM 1989. és ERDMANN 1990. 15-16.

Next

/
Thumbnails
Contents