Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

II. A MEGÚJULÁS ESÉLYEI ÉS KORLÁTAI A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁN - 1. Háborús emberveszteség és a háború utáni népességmozgások

nek a férfiak rovására végbement jelentős mérvű eltolódása is. 1941—1949 között a férfiak száma kivétel nélkül minden alföldi (igazgatási) városban csökkent (általában jelentős mértékben), addig a nőké nem, vagy csak kis mértékben.9 1945—1947 között a jelenlevő népességen belül még nagyobb arányú volt az eltolódás, hiszen akkor még nagy tömegek voltak hadifogságban. Gyulán 1947 derekán a felnőtt lakosságon belül a férfiak-nők aránya 45:55 volt, ellenben két esztendő múltán (igaz: a teljes lakosságon belül) 47,5 : 52,5. io A hadifoglyok hazatérése a háború befejezésétől folyamatos volt ugyan, de különösen a Szovjetunióból csak 1947 tavaszától lett tömegesebb, és még a következő években sem zárult le. Egyébként a hadiözvegyek, hadiárvák segélyezése-gondozása és a hazatért (népességarányos becsléssel 150 ezerre tehető) hadifoglyok egészségügyi ellátása, szociális támogatása, tágabban: társadalmi visszaillesztése 1946—1948 között a helyi szociálpolitika egyik fontos feladata volt. ii Ezt nemcsak az érintettek nagyon magas száma indokolta, hanem kétségbeejtően rossz anyagi helyzetük is. Amit persze legfeljebb enyhíteni lehetett a 20 Ftos hadifogoly-segéllyel, vagy különböző karitatív jellegű akciókkal, például a „láthatatlan vacsorákkal", a különböző gyűjtésekkel, vagy az ún. „S.A.S." akciókkal 12 — megszüntetni nem. (Utóbbi természetesen nem — a rossz emlékű katonai behívó, hanem a „Siess! Adj! Segíts!" jelszó rövidítése volt.) Az alföldi agrárvárosok lakosságának áldozatkészsége ugyanis nem ellensúlyozta, hogy maguknak a nehéz háztartási helyzetben lévő városoknak ilyen célokra alig volt pénzük. 1949 után a hadifogoly-problémát hivatalosan nemlétezőnek tekintették. Ennek megfelelően az anyagi eszközöknek és politikai önállóságnak egyaránt híján levő városok helyi politikájukban többé nem fordítottak figyelmet a volt hadifoglyok helyzetére. A Magyarországra kényszerített magyar-szlovák lakosságcsere és a német nemzetiségű lakosságot érintő, elsősorban szintén külső impulzusból indíttatást nyert kitelepítések csökkentették néhány alföldi város lakosainak számát és a német és a szlovák nemzetiségűek egy részének távozásával, illetve felvidéki magyarok ide településével tovább halványították e városok addig sem erős nemzetiségi jellegét. Ami természetesen nem nyereség, hanem veszteség volt az alföldi városok társadalmi színképében. E változások a 10 ezernél népesebb alföldi települések közül hatot érintettek erőteljesebben: Békéscsabát, Nyíregyházát, Tótkomlóst, Szarvast, Mezőberényt és Bácsalmást; kisebb mértékben pedig Baját, Kiskőröst és Jánoshalmát. A ki-, illetve idetelepült lakosság számát nem ismerjük pontosan. Bizonyos azonban, hogy ez a kényszerű migráció az említett településekben együtte9 Magyar városok (1966) 484—485. o. 10 Pl A 274. f. 15/62. Jelentés az MKP Közigazgatási osztályának, 1947. augusztus 26. és Magyar városok 484, o. 11 Erről tanúskodnak a Belügyminisztériumnak az alföldi vármegyékből és városokból küldött alispáni és polgármesteri jelentések. Ld.: Pl A 274. f. 15/62., 15/63., 15/67., 15/68. ö. e. A hadifogolykérdésre ld.: KOROM 1984. és STARK 1986. 12 Pl A 274. f. 15/69. Csongrád város polgármesterének jelentése, 1948. február 5. és u.o. 274. f. 15/62. Békéscsaba polgármesterének jelentése.