Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

I. AZ ÖRÖKSÉG: A KAPITALIZMUS KORI VÁROSFEJLŐDÉS MÉRLEGE - 1. Az alföldi agrárváros-jelenség és történelmi útja

polgárosodását. (E kisváros-típus egyik jellegzetes példáját Mezőberény nyújtotta.65) A kis agrárvárosok egy másik csoportja viszont csak nagy zökkenőkkel, korlátozottan tudott bekapcsolódni a dualizmus-kori korszerűsödési folyamatba. Mindenekelőtt a korábban jelentős kiváltságokkal rendelkező, egyedi pályát bejárt kisebb hajdú-, jász- és nagykun városok átállása volt problematikus. Ezt részint a népesség számához és a mezőgazdasági termelés színvonalához képest egyre szűkebbnek bizonyuló városi határ mellett, pontosabban azzal párosulva a lassan változó, rugalmatlan termelési szerkezet és a társadalom bizonyos fokú megmerevedettsége (a vállalkozó szellem hiánya, a tradicionális értékrend uralma) idézték elő.66 A mezőgazdasági termelés korszerűsödésének hiányát ugyanakkor más városfejlesztő tényezők nem tudták ellensúlyozni. Sem a gyáripar nem tudott gyökeret verni, sem mint piachelyek, közlekedési, hírközlési, avagy igazgatási, oktatási és egészségügyi centrumok nem tudtak megerősödni. A századforduló tájékáig az utóbb említett kis agrárvárosok problémái dacára összességében mégis lendületes volt az alföldi agrárvárosok fejlődése. Ez a lendület azonban a 20. század elejére megtört, s ennek mélyen fekvő okai voltak. Nevezetesen, hogy a kapitalizmus korában egy ilyen nagy kiterjedésű és magas népességű régió városfejlődése csak bizonyos feltételek kivételes és múlékony egybeesése mellett nyugodhatott gazdaságilag a mezőgazdasági árutermelésen. S valóban, a mezőgazdasági termékek (főleg a gabona) a 19. század végétől tapasztalható tartós értékesítési nehézségei az agrárvárosok gazdasági növekedésének lassulását, s ennek nyomán a városodás nagyfokú lefékeződését vonták maguk után.67 Ennek következtében az alföldi városok elvesztették azt a vezető szerepet, amelyet a vidéki városok népességnövekedésében a 19. század második felében játszottak. Ekkortól a vidéki városfejlődésben is egyre inkább az ipar vezető szerepe domborodott ki. A magyar ipar dualizmus-kori szerkezeti sajátosságai pedig olyanok voltak, amelyek nem kedveztek az Alföld iparosodásának. Egyrészt azért, mert az egyre jelentősebb szerepet játszó bányászat, kohászat és gépgyártás elsősorban a nyersanyag-lelőhelyek, valamint a szállítási utak közelébe, tehát az Alföldön kívülre települt. Másrészt azért, mert a hazai tőkés viszonyok fontos sajátosságaként, a mezőgazdasági területek jelentős tőkefelhalmozása jórészt nem helyben, hanem a kereskedőtőke közreműködésével eltérítve, Budapesten csapódott le.68 (Ott Európa egyik fontos malomipari gépgyártó bázisát teremtve meg.69) Elsősorban erre vezethető vissza, hogy az Alföldön országos jelentőségű élelmiszeripari és mezőgazdasági-gép gyártó központok nem alakulhattak ki. A városok mezőgazdasági jellegének konzerválódása — különösen az említett értékesítési nehézségek jelentkezése után —, és a gyáripar kiépü65 SZABÓ F. 1980. 66 OROSZ 1981. 278. sköv. o. 67 Az igazgatási városok népességének 1900—1949 közötti (és későbbi) alakulásáról átfogó táblázatot közöl: DALLOS—SZABADY (szerk.) 1966. — 478—479. o. 68 ENYEDI 1983. 299. o. 69 RÁNKI 1983/b. 260-261. és 265. o.