Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

IV. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM 1948-1963 - 2. A paraszttársadalom átalakulása

gazdaságból, 1960-ban már csak ötöde, 1970-ben pedig mindössze a hetede. Utóbbi arány (15 %) már megfelelt a városok országos átlagának, bár az 50 ezernél népesebb nem-alföldi városokét még mindig jelentősen meghaladta. '43 Az agrárnépesség számának és főleg arányának gyors csökkenéséhez részben az erősen mezőgazdasági jellegű külterületeknek a városoktól történt leválasztása járult hozzá: mint korábban szóltunk róla, az 1950-es évek elején Szegedtől leszakadt kilenc községnek 1949-ben 45 ezer, az egyidejűleg Kecskemét határában önállósult ugyancsak kilenc községnek 31 ezer lakosa volt, akiknek 80-90 %-a tartozott a parasztsághoz.'44 Másrészt már az 1950-es évtizedben megkezdődött és például Debrecen esetében számottevő eredményekkel is járt e városok iparának továbbfejlesztése, s annak nyomán a foglalkozási szerkezet átalakulása. A mezőgazdasági termelés, s még inkább a termékek forgalmazása, tárolása, feldolgozása stb. szempontjából ugyan e népes városok szerepe változatlanul fontos maradt, a gazdasági funkciók sorában azonban a mezőgazdasági termelés többé már nem játszott vezető szerepet. Egy vonatkozásban őrizték meg különleges szerepüket: továbbra is igazgatási határaikon belül élt az egy településhez tartozó legnagyobb tömegű mezőgazdasági népesség Magyarországon. 1970-ben Debrecennek 19, Hódmezővásárhelynek 17, Kecskemétnek 13 ezer lakosa tartozott a mezőgazdasági népességhez. E városok 1949 utáni gyors fejlődése elsősorban igazgatási funkciójukkal, a megyeszékhelyi szerepkörrel függött össze. Ahogy országosan Budapest, helyileg kétségkívül a legerőteljesebb érdekérvényesítési lehetőséggel mind a központi döntések befolyásolásában, mind a helyben rendelkezésre álló erőforrások elosztásában a megyei (párt és tanácsi) vezető szervek rendelkeztek, amelyek, maguk is ott élvén, előnyben részesítették a megyeszékhelyeket. A 25-50 ezres népességű városokban (amelyek száma 1949—1960 között lóról 12-re csökkent) szintén az 1949—1960 közötti időszakra volt gyorsabb, s a következő évtizedben lassúbb ütemű a mezőgazdasági népesség csökkenése. A foglalkozási átrétegződés megindulása mellett ebben ismét a külterületek jelentős részének önálló községekké szervezése játszott szerepet. Ezt húzza alá az is, hogy a mezőgazdasági népesség ott csökkent a leggyorsabb ütemben, ahol jelentős külterületeket csatoltak el (pl. Kiskunhalason) és egyáltalán, ahol gyors ütemben fogyott a külterületi népesség, mint Kiskunfélegyházán.'45 A 25-50 ezres városokban 1949—1970 között lezajlott foglalkozási átrétegződés mértékét jól érzékelteti, hogy míg az időszak kezdetén minden második, az időszak végén már csak minden harmadik lakosuk élt a mezőgazdaságból. Ennek megfelelően 1970-ben e városkategória 12 települése közül már csak egyetlen egyben, Hajdúböszörményben haladta túl minimálisan az agrárnépesség aránya az összlakosság felét, s további kettőben (Makón és Szentesen) alkotott relatív többséget, a többiben már a második helyre szorult az ipari és építőipari népesség mögött. Tehát nem csupán azokban, amelyek 143 1 970. évi népszámlálás 24. 390. o. 144 1949. évi népszámlálás 11. 77-78. és 86. o. Ld.: V. TAJTI 1956. és BELÉNYI 1981. 145 V. TAJTI 1956.