Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

IV. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM 1948-1963 - 1. A gazdasági alapfunkciók átalakulása: az iparfejlődés problémái

kifejezetten ösztönözték. Legalább annyira köszönhető azonban annak a helyi gazdasági aktivitásnak — egyfajta élniakarásnak —, amellyel olykor egészen kezdetleges színvonalon (mert a központi fejlesztési forrásokból kirekesztve) láttak hozzá egy-egy helyi üzem megszervezéséhez. Az állami helyiiparhoz hasonlóan és hasonló okból az Alföld 10 ezernél népesebb településeiben a szövetkezeti iparnak is nagyobb volt a súlya, mint országosan. 62 Ez jórészt azzal magyarázható, hogy ezekben a településekben a kisipar hagyományosan nagyobb szerepet játszott, mint országosan, hiszen mint ismeretes, a kisipari termelőszövetkezetekbe (ktsz-ekbe) — nagyon gyakran kényszer hatása alatt — a kisiparosok léptek be. A szövetkezeti ipar az iparágak szerinti megoszlás, üzemméret, a termelési érték, a termelékenység, az állóalapok értéke és több más ismérv tekintetében hasonló helyzetben volt mint az állami (tanácsi) helyiipar.63 1955-ben Bács-Kiskun megyében a tanácsi és a szövetkezeti ipar például szinte teljesen azonos számú foglalkoztatottat (2803-at a szövetkezeti és 2842-őt a tanácsi helyiiparban) alkalmazott.64 Ebben a korban a ktsz-ek közül a létszám és a termelési érték alapján az úgynevezett „vegyesipari szövetkezetek" játszották a vezető szerepet, amelyek kisebb szolgáltató, ellátó, javító, másodsorban helyi piacra termelő tevékenységet, valamint építőipari szolgáltatásokat végeztek. Azt a hézagot próbálták betölteni tehát, amely az agrárvárosok zsugorodó magánkisiparának és állami (főleg minisztériumi) iparának tevékenysége között támadt: ahogyan akkor mondták, „a lakosság közvetlen szükségleteinek kielégítését". A „vegyesipari" ktsz-ek szerepe azonban inkább a kisebb településekben, zömmel a 10 ezer lakosnál kisebbekben, másodsorban a 10-25 ezer közöttiekben volt jelentős. Az 1960-as évek elején jónéhány alföldi kisvárosnak és nagyobb falunak éppen egy-egy ipari szövetkezet volt a legnagyobb, az akkor még kicsiny tsz-eket termelési érték tekintetében túlszárnyaló vállalata. Az 1950-es évek második felében a nagyobb városokban az ipari szövetkezetek tevékenysége már specializáltabb volt, korabeli kifejezéssel „profilírozták" őket. Ennek ellenére árutermelésük csak időszakunk végére vált jelentősebbé. A sajátos alföldi gazdasági környezettel magyarázható, hogy az agrárvárosok ipari szövetkezetei között fontos szerep jutott a háziipari szövetkezeteknek, taglétszámuk Kiskunfélegyházán és Hódmezővásárhelyen megközelítette, vagy meg is haladta az 1000 főt.65 Mint jeleztük, az 1950-es évek elején részben gazdaságpolitikai, részben ideológiai okokból, egy elvi jellegű magántulajdon-ellenességből következően az alföldi városokban is roppant nehéz helyzetbe került a kisipar. Ez különösen az 1949—1953 közötti időszakról mondható el. Az „új szakasz" politikájának időszakában enyhült a durva korlátozás, javították például e szektor központi nyersanyag62 1959-ben a lakosság számához mérten Budapest után Csongrád megyében (Szegeddel) volt a legtöbb ipari szövetkezet. BÁRDOS 1960. 227. o. 63 A szövetkezeti ipar 1960-as évek eleji helyzetét számos adattal illusztrálják a megyék évente kiadott „Fontosabb statisztikai adatai" c. kiadványok. 64 OT Tük. 899. d. Bács-Kiskun megye helyiipara, 1955. (Táblázatos kimutatás.) 65 Bács-Kiskun és Csongrád megyék „Fontosabb statisztikai adatai 1963" 76. o., ill. 77. o.