Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)
III. A VÁROSFEJLŐDÉS POLITIKAI FELTÉTELEINEK GYÖKERES ÁTALAKULÁSA 1948 UTÁN - 5. Településpolitikai korrekciók 1957-1963
és azokon belül együttesen 296 falukörzetet, valamint ugyanannyi alrégió-, illetve falukörzet-központot jelöltek ki. A régiók, az alrégiók és a falukörzetek kölcsönös kapcsolatait egy hierarchikus, alá- fölérendeltségi viszonyként képzelték el. Ezt az alföldi „alaptervet" 196l-ben'egy szemléletében hasonló, de részletesebben kidolgozott, 350 gépelt oldalas elemzés követte, amely a „Nagy-Alföld (Duna-Tisza köze és a Tiszántúl) általános regionális terve" címet viselte. 1 ^ Ez a regionális terv a legnagyobb figyelmet az Alföld gazdasági viszonyainak és gazdaságfejlődési kilátásainak elemzésére fordította. Szemlélete iparcentrikus, szinte kizárólag ezt a gazdasági ágat tartotta olyannak, amely segítheti az egyes régiók, illetve a települések fejlődését. Abban azonban előnyösen különbözött a 8-10 évvel korábbi felfogástól, hogy az anyag készítői által mintegy 400 ezer főnyire 21 *) becsült alföldi „munkaerő-felesleg" (lényegében munkanélküli tömeg) számára lehetőleg helyben, azaz alföldi nagyrégión belül kívánták a munkaalkalmat biztosítani. Az anyag nagy terjedelmet szentelt a mezőgazdasági termelés helyzetének is, és bár nem részletesen, de elemezte a közlekedési, hírközlési stb. viszonyokat is. Az Alföld területét (amelybe furcsa módon nem számították bele Baját és környékét, valamint Kalocsát és környékét; ezeket az alrégiókat a baranyai régióhoz sorolták!) 3 régióra, 27 alrégióra és 296 falukörzet-központra osztották, az előző évi javaslattól némileg eltérően. A 27 alrégió a következő lett volna: 1./ kiskunhalasi 2.1 hódmezővásárhelyi 3./ szentesi 4./ makói 5./ szegedi 6./ békéscsabai 1.1 gyomai 8./ szeghalmi 9.1 orosházi (a szegedi régióban); 10./ debreceni 11./ berettyóújfalui 12./ püspökladányi 13./ balmazújvárosi 14./ tiszapalkonyai 15./ nyíregyházi 16./ kisvárdai 17./ mátészalkai 18./ nyírbátori (a debreceni régióban); 19./ kecskeméti 20./ kiskunfélegyházi 21./ ceglédi 22./ szolnoki 23./ jászberényi 24./ tiszafüredi 25./ karcagi 26./ mezőtúri 27,/ kunszentmártoni (a szolnoki régióban.)20i Az alrégiók száma Baja és Kalocsa baranyai régióhoz történt átsorolása miatt csökkent kettővel az előző évi javaslathoz képest. A terv az akkor uralkodó felfogásnak megfelelően és az előző évi tervezettel megegyezően az Alföld településhálózatát egy merev alá-fölérendeltségi rendszerbe sorolta. A hierarchia-szintek az alábbiak voltak: régióközpontok; régió-társközpontok; alrégió központok; ún. „kiemelt" települések; főfalvak; falvak; tanyák. Annak, hogy a központi hatalom egy-egy települést melyik kategóriába sorolt, az 1950-es évek elejéhez hasonlóan, most is rendkívül nagy volt a jelentősége, mert a javak központosított újraelosztása során az állami fejlesztési forrásokat e besorolás függvényében „adták le" az egyes településeknek. (Tulajdonképpen itt válik a legérthetőbbé, hogy a magas szintű, speciális szaktudással rendelkező értelmiség ismeretei révén hogyan tett szert hatalmi befolyásra. A döntésthozó politikusok ugyanis 199 UMKL ÉM. ú;. XXyi-D-8-c. 3. d. Nagy-Alföld (Duna-Tisza köze és Tiszántúl) általános regionális terve, 1961. ÉM VATERV. A tervezést irányították: Kőszegfalvi György, Lux Kálmán és Gyárfás Iván. A tervezés munkálatait 12 fő végezte, közöttük volt a két világháború közötti időszak kiváló agrárstatisztikusa. Kerék Mihály is. 203 U.o. 345. o. 201 U.o. 313-334. o.
