Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

III. A VÁROSFEJLŐDÉS POLITIKAI FELTÉTELEINEK GYÖKERES ÁTALAKULÁSA 1948 UTÁN - 2. Rajonírozási tervek

lata tehát elsősorban katonai célokat szolgált: a beruházások területi elhelyezésének, katonai kifejezéssel: diszlokációjának döntő szempontjává azt tették, hogy a fontos termelőüzemeket „jól védhető" helyekre telepítsék.82 Ami viszont teljességgel ellentmondott a gazdaság „arányos területi fejlesztése" elvének, így az Alföld és a Dél-Dunántúl gyors iparosítására tett ígéreteknek. Hiszen hogyan is lehetett volna jelentős beruházást telepíteni, mondjuk, a Duna-Tisza közére, amikor azt a Jugoszláviával szembeni fő katonai felvonulási területnek tekintették?!83 Egyébként, mint ismeretes, éppen a nemzetközi helyzet éleződésére hivatkozva hagyták sorsára a déli országrészek legjelentősebbnek ígérkező beruházását, a Dunai Vasmű mohácsi munkálatait, s helyezték azt át Dunapentelére nagy, mintegy 100-150 millió forintos többletköltséggel. 84 A rajonírozás településpolitikán belüli vezető szerepe rövid ideig tartott csupán. Sem a tervek részletes kidolgozására, sem — s ez a lényegesebb — a rajonok felállítására nem került sor. Ebben természetesen a gazdasági körzetesítés előtt tornyosuló, említett objektív akadályok is fontos szerepet játszottak, az okot mégis inkább a politikai életben bekövetkezett változásokban, elsősorban Vas Zoltán OT elnök 1953 elején történt leváltásában kell keresnünk.85 Ezzel a személyi változtatással ugyanis a legfontosabb politikai támogatóját vesztette el; a nem sokkal később, 1953 nyarán végrehajtott átfogó belpolitikai változtatások pedig hosszabb időre zárójelbe tették a rajonírozás gondolatát. 1953—1956 között néhány fiatal szakember kísérletezett tovább gazdasági körzetek kidolgozásával,86 ám ezek a politikai döntéshozatalra már nem voltak érzékelhető befolyással. Minden bizonnyal az említett személyi és politikai változásokkal függött össze, hogy 1953-tól kezdve már nem kísérleteztek többé hazai „természetátalakító" programok kidolgozásával sem. Az 1950-es évek kezdetén ugyanis Magyarországon is hozzáláttak a „nagy sztálini természetátalakító tervek" itteni változatainak elkészítéséhez. Ezeknek az olykor bombasztikus propagandától kísért terveknek abban a korban elvi jelentőséget tulajdonítottak, mert a „szocialista társadalmi rendszer fölényének" egyik kifejeződését vélték felfedezni abban, hogy az „ember tervszerűen átalakítja a természetet"87. (Megjegyzendő, hogy a rajonírozási tervekben is szerepeltek hasonló ideologikus érvek, mondván: „a termelőerők tudatos tervszerű elosztása csakis tervgazdaság keretében képzelhető el, s ezért valósítható meg csupán a szocializmusban...")88 Ezt tudva nem meglepő, hogy a legfontosabbnak 82 MARKOS 1952. 83 KIRÁLY B. 1989. 165. o. 84 UMKL OT Tük 341. o. Jelentés az Országos Városrendezési és Helykijelölő Bizottság munkájáról d. n. fkb. 1952 eleje). 85 Vas Zoltánt OT elnöki beosztásából 1953. február 8-i dátummal váltották le, s ezzel megszűnt a gazdaságpolitika de facto második számú vezetőjének lenni. Vö.: VASZ. 1980. 492. o. Nem sokkal előbb, 1952 végén távozni kényszerült az MDP politikai bizottságának tagjai sorából is. Vö.: VAS Z. 1990. 82. o. 86 Mindenek előtt Kolta János nevét, tudományos írásait említhetjük. Ld. pl. KOLTA 1954. 87 Ld. pl. a Magyar Szovjet Közgazdasági Szemle c. lap 1950. évi 8—9. számának szerkesztőségi cikkét a sztálini korszak hatalmas építkezéseiről vagy SZAVIN 1950. és KARCZAG 1951. cikkeit. 88 MARKOS 1951/a.