Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)
III. A VÁROSFEJLŐDÉS POLITIKAI FELTÉTELEINEK GYÖKERES ÁTALAKULÁSA 1948 UTÁN - 2. Rajonírozási tervek
sek közül több mint húsz határából egyáltalán nem, másokéból pedig csak egész kis területet és lakosságot csatoltak el. (Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúnánás és Hajdúhadház például közösen adtak életet egyetlen egy, tehát nem egy-egy községnek, Hajdúvidnek.) Ilyen mértékű területi és népességi változások évszázadok óta nem történtek a nagyobb alföldi települések életében. E nagyarányú átalakulás következményei igen ellentmondásosak voltak. Vitathatatlan, hogy az alsófokú igazgatás és hatósági ügyintézés térben közelebb került a tanyán élő emberekhez, ami valamelyest javíthatott életkörülményeiken. Az átalakulás azonban egyúttal az alföldi agrárvárosok meggyengítésének egy újabb állomását is jelentette. A földreformmal, majd gazdasági önállóságuk egyre durvább korlátozásával és jelentős hagyományokra visszatekintő önkormányzataik felszámolásával elszenvedett veszteségeik után most a közvetlen települési környezetükkel, az ott élő 200 ezer emberrel (tegnapi polgáraikkal) évszázadok óta tartó igazgatási kapcsolataik szakadtak meg. Az MDP merev, a sajátos viszonyokra tekintettel lenni nem kívánó politikája nem tette lehetővé még annak az áthidaló javaslatnak a valóra váltását sem, amely azt célozta, hogy az új községek felettes igazgatási szervei a városok legyenek. Holott kezdetben ezt a gondolatot még a Tanyai Tanács is támogatta volna az ún. városkörnyéki községek kialakítására vonatkozó javaslatával, s nem vitás, hogy valamennyi érintett fél számára ez lett volna a legelfogadhatóbb megoldás. A területi igazgatás 1950-ben történt átszervezése során (az ekkor létrehozott Nagy-Budapesttől eltekintve) minden települést vagy megyei (városok) vagy járási (községek) alárendeltségbe helyeztek. Nem tették tehát lehetővé a sajátos történelmi és településföldrajzi adottságoknak megfelelő igazgatási kapcsolatok mint kivételek működtetését. 2. Rajonírozási tervek 1952-ben módosulás történt a terület- és településfejlesztési politikában. Az addig uralkodó szerepet játszó, szakmai szempontból elsősorban a városhálózat fejlesztésére összpontosítani kívánó, szervezetileg a TERINT-ben tömörülő urbanista irányzat (amelynek eredeti, 1949 előtti törekvéseiből egyébként vajmi kevés valósult meg)68 elvesztette a központi hatalom támogatását, és helyette — igaz: csak rövid időre — más irányzat nyerte el azt. Az ország gazdasági vezetése ugyanis az említett eredeti célokra, a városhálózat komplex fejlesztésére nem volt hajlandó anyagi és szellemi erőforrásokat áldozni attól félvén, hogy az hátráltatná a „szocialista iparosítás" ütemét. Ehelyett beérte azzal, hogy a településpolitika a beruházások elhelyezésére vonatkozó javaslatokkal szolgálja ki a gazdaságirányító szerveket, illetve, hogy az utóbbiak által megadott szempontok szerint végezze el a központi gazdasági tervek regionális lebontását. És a központi gazdaságirányítás a TERINT68 Vö.: PERCZEL 1989. 82-85. o.
