Blazovich László - Géczi Lajos: A Telegdiek pere 1568-1572 - Dél-Alföldi évszázadok 6. (Szeged, 1995)

BEVEZETŐ

nemesség, hanem mint kiváltságolt elemek, a szászok és székelyek is tartoztak. Egyébként már korábban kiterjedt rájuk is a vajda joghatósága. A fejedelem ítélőszékén ítélőmesterek ítélkeztek. Egyet név szerint is ismerünk, hiszen Wesselényi Miklóst ezen minőségben említi forrásunk. A fejedelem ítélőszéke oktávális bíróságként működött, az egyik oktáva a György (április 24.), a másik az Erzsébet napot (november 19.) követő volt, és hosszabb időre terjedt ki, de tartottak törvényszéket a húsvét előtti ötödik vasárnap (Reminiscere) és Lukács (október 18.) oktávájánis. A fejedelem ítélőszékétől fellebbezni lehetett, át lehetett tenni a pert a fejedelem elé, aki, mint láthattuk, az erdélyi országgyűlésen személyesen ítélkezett, az ügyet pedig az ítélőmester adta elő, aki korábban már foglalkozott az üggyel. A korabeli peres eljárás előkészítő szakaszáról keveset tudunk meg, az mindenesetre kiderül: ha az ügyben a felperes az alperest, mielőtt a bírósághoz fordul, nem keresi meg, büntetést kell fizetnie. A per felvétele után a felperes ügyvédje előadta az ügyet, amelyre az alperes ügyvédje választ adott. Ez bizonyára többször ismétlődött. Az allegációk után az ügyvédek ítéletet kértek. A bizonyítási és a befejező szakasz, amelyben az ítéletet meghozták, hamar lezárult. Az ítéletet azonban nem követte annak végrehajtása. Az oklevelek másik példányainak átadását és az eskü letevését különböző okokra hivatkozva, amelyek nem derültek ki, az alperes, Telegdi Mihály egy évig halasztotta, majd a pert folytatták, ám ugyanaz az ítélet született, amire az alperes a fejedelem személyéhez fellebbezett, és visszafizessél élt, ami a középkori magyar perjogban a fellebbezésnek megfelelő forma volt. A vele kapcsolatos eljárások lefolytatása után a bíróság újból a korábbi ítéletet erősítette meg, amire az alperes Telegdi Mihálynak még egyszer módja volt fellebbezni a fejedelem személyéhez, és annak a korábbi ítéletet megerősítő ítélete után zárult le a per, és következett a végrehajtás. A perben számos példát találhatunk tehát arra, miként lehetett az első végítélet után a pert tovább folytatni a végrehajtás akadályozásával és fellebbezésekkel. Külön sajátosságként említhetjük meg, hogy jelen esetben a visszaűzés után újra fellebbezett az alperes, pedig a visszaűzést a fellebbezés végső formájaként ismeri a középkori perjogot tárgyaló szakirodalom. Mindez azt mutatja, hogy a Werbőczy által írásba foglalt perjog a gyakorlatban sok variációban létezett. Éppen ezért szükséges a korabeli törvények ismerete mellett a perek tanulmányozása is a jogtörténeti elemzés során.