Blazovich László - Géczi Lajos: A Telegdiek pere 1568-1572 - Dél-Alföldi évszázadok 6. (Szeged, 1995)
BEVEZETŐ
Bár az írásbeliség egyre szélesebben elterjedt a magyar perjogban, és a peres eljárás is egyre több kisebb szakaszra osztódott, az írásbeli per csak később honosodott meg, hogy pontosan mikor, azt a kutatásnak kell kiderítenie. Mindenesetre nem egy rendelettel és egy új bíróság felállításához kötve vezették be mint Németországban a ReicbJaunmergericht felállításával 1495-ban. 33 Az írásbeliségnek az elterjedését egyrészt befolyásolta a római szentszék, a Rota (elnevezését a bíróság terme padlójának kerek, színes márvány mintájától vette) példája, ahol az ügyhallgatók sűrű változása miatt egy üggyel is több ügyhallgató foglalkozott, és hogy az újabbak át tudják venni az ügyeket, a korábbiak jegyzőkönyveket készítettek az addigiakról. A felek keresetét, a válaszokat is írásban kérték, és ezek alapján referáltak a bíróságnak. 34 E forma átvételét segítette azon szemlélet egyre erőteljesebb kifejeződése, amely szerint az írásos bizonyítékok az igaziak, és ami nem került az iratokba, az nem is létezik (quod non est in actis, non est in mundo). Mindez az eljárás több részre osztódásával talán nyújtotta az eljárás idejét, de nagyobb esélyt adott az igazság kiderítésére is. A perek elhúzódására lehetőséget adott az új eljárási forma akár írásbeli per volt, akár nem, de egyes perek elnyújtásának okát a felek szándékaiban kell keresnünk. Jól bizonyítja majd ezt a későbbiekben részletesebben bemutatott Telegdi per. A curia bíróságain a korszak végén tehát az alábbi módon alakult a peres eljárás. A per mintegy előkészítő szakasza az idézéssel, amelyet a korszakban változó számban ismételhettek, indult, és az alperesnek a felperes keresetére adott érdemleges (igenlő vagy tagadó) válaszával jött létre a perbe bocsátkozás (litis contestatio). Érdemleges válaszát az alperes pergátló kifogásokkal (exceptiones) késleltethette, amelyekre nézve a bíróságnak állást kellett foglalnia, azaz minden egyes kifogásról ítéletet (közbenszóló ítéletet) kellett hoznia. Ha helyt adott valamenyik kifogásnak, a pert leszállították, azaz megszüntették. A per fő szakasza az alperes érdemleges válasza után kezdődött és a bizonyítási eljárást foglalta magába. A 14. század első harmadától a bizonyítási eljárás az anyagi bizonyítás felé tolódott el. Oklevelekkel, tanúkkal (egyszerű- és köztudományvétel, tudomány vétel kikiáltott vagy bírósági közgyűlésen) és szemlével foganatosították. Egy-egy lépés megtétele után a bíróság ismét közbenszóló ítéleteket (iudicium) hozott. Halasztásra a per minden szakaszában, így itt is lehetőség nyílott. Miután a felek bizonyítási lehetőségeiket kimerítették, a bíróság ítéletet hozott, amely, ha az egyik fél igazát oklevelekkel meggyőzően bizonyította, végítélet (sententia) lett. Ha a teljes bizonyítás nem sikerült, a bíróság ezen ítéletében esküt ítélt az egyik fél számára. Míg a felperes a bizonyítás 33 HRG IV. Berlin 1990. 655-657, 736-737. (A. LAUFS) 34 Uo. 1148—1152. (G. DOLEZALEX), 1152-1154. (A. ERLER), 1154-1160. (M. NEIDERT).
