Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)
Függelék: Kis BÁLINT javaslatai a nemzeti iskolák és a Debreceni Református Kollégium reformja érdekében
képpen is egészen jó legyen. Próbáljuk hát meg, bánjunk úgy az ifjakkal, mint okos emberekkel, nem úgy, mint oktalan állatokkal. Ne ostorral kény szentsük kötelességeiknek teljesítésére, hanem szeretettel, jó intésekkel vezéreljük őket arra. Változtassuk a bíráskodást atyáskodássá, a diktátori hangon készült törvényeket szeretet szavaival készült jó tanácsadásokká, a büntetést a helytelen élet rossz következéseinek lelkekre kötésévé, és csak akkor vegyük elő a bírói büntetést, amikor látjuk, hogy az okosságra nem hallgat a rosszban megátalkodott. Tegyünk olyan rendeléseket, melyek az erkölcsi megromlásnak akadályoztatói, a jó útból való kicsapongásnak gátlói légyenek. Figyelmeztessük őket gyakorta arra, mely szép és hasznos dolog, amikor valaki tudományát jó erkölccsel ékesíti. Magunkat is úgy viseljük, hogy a bennünket szemmel tartó ifjak, látván jó cselekedeteinknek világát, példánk követésére serkentessenek. Úgy vélem, hogy ilyen módon mind a hűséges tanulásra, mind a jó rendre, mind emberséges maguk viselésére inkább rávehetjük az ifjakat, minden szigorú büntetéseknél és bíráskodásnál. Igaz, hogy így több gondot-munkát kíván az ifjak nevelése, de több is lesz a jó következése, mely egész hitünk sorsosira, sőt egész hazánkra ki fog terjedni. Nem avatkoztam volna az ezekrőli értekezésbe, ha professzor tekintetes Kerekes Ferenc úr szép példája hivatalos állásomnál fogva erre nem ébresztett volna, és ha ezt felette nagy következésű tárgyinak nem néztem volna. Tettem hát, amit tehettem, úgy tartom, hogy akik elfogultság nélkül ítélnek, találni fognak előadásomban olyan eszméket, melyeket a mai idők szelleméhez alkalmatosnak és hasznosnak ítélnek, melyet, ha meg nyeréndek, háládatlan munkának nem tartom ezen értekezésemet. írta és a főtiszteletű szuperintendencia ítélete alá tisztelettel és bizodalommal bocsátja Szentesen május 1-én 1845. Kis BÁLINT szentesi lelkipásztor és a Békés-Bánáti Református Ekklésiák ez idő szerinti segédesperese