Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)

Függelék: Kis BÁLINT javaslatai a nemzeti iskolák és a Debreceni Református Kollégium reformja érdekében

tanítói iránt, hanem azokat megvetik, róluk rosszul szólnak, ők is úgy cselekesznek azokkal. Mielőtt a tanítások elkezdődnének, minden tanuló személyesen kérje meg a tanítót, hogy őt fogadja tanítványai közé, amikor kötelezze magát arra: hogy a kezdődő fél esztendőben magát feddhetetlenül viseli, szívesen és szorgalmatosan tanul és ezen kötelezését neve aláírásával erősítse meg. Míg ezt nem cselekszi, tanítványi közül valónak ne ismerje el. Ekkor vegye meg mindenik tanulandó kézikönyvet is. Az esztendő végén pedig mindenik hálás köszönettel váljon el tanítójától. 4. Igyekezzenek az oktató urak is tanítványaikkal megkedveltetni az általuk tanítandó tudományokat, előadván a tanítások kezdetében azoknak mind a lelket világosító, gyönyörkedtető, mind hasznos voltokat. Hogy így mindenik nagy szerencséjének tartsa azt, hogy ő ifjúságában a tudományok kincseivel gazdagíthatja lelkét, és nagy kárvallásnak tartsa azt, ha ő eltiltatnék a tanulástól. Erre nézve, amennyire lehet, meg kell könnyíteni a tanulást. El kell hagyni már valahára a sok egészséget rontó, időlopó irkálásokat, diktálásokat, melyeket, amint tapasztalás után tudjuk, úgy meg un a szegény tanuló, hogy ezen munkája tömegére, egész életébe bosszúsággal néz; mert bizonyára minden nap 3—4 óráig írni, azt azután megtanulni, vagy a más rossznál rosszabb írásáról úgyszólván magolni, a legunalmasabb tanulás módja. Minden oktató tehát, az általa tanítandó tudományokból kiválogatván, amiket tudni legszükségesebb és leghasznosabb, ezeket jó renddel, könnyen érthető világos írás módjával írja össze, oly módon, hogy 10—15 ívnél nyomtatásban többre ne terjedjen és nyomtattassa ki, melyet aztán a tanulás kezdetében minden tanuló tartozzon megvenni és azt később időben is megtartani. Ebből hagyjon ki minden órára meghatározott szakaszocskát az előre való megolvasásra, eljővén a lecke ideje, ebből kérdezze szélyel az oktató tanítványait, beszéltesse el velük a kihagyott cikkely foglalatját, ahol nem értenék világosan, azt magyarázza meg; így együtt dolgozván a tanító tanítványival, nem érnek azok reá a hiábavalóságokra, az ész és figyelembeli kicsapongásokra, anynyival inkább professzoraik kicsúfolására, s a baromi bőgésre, egyik sem tudván, melyik szempillantásban szólíttatik meg. így minden órán megtanulják a kihagyott részecskéket. Amelyik helytelenkedik, küldje ki a házból egész csendességgel, megmondván, hogy akkor jöjjön bé, mikor magát becsületesen igyekezik viselni. Azonban a leckéktől üres órákon sem kell a tanulókat egészen magukra hagyni, hanem hatot, hetet egy társaságba el kell osztani. Ezek télen által valamelyiknek a szállásán, nyáron a mezőn való járás közben, a kézikönyvben előadottakat s már a professzor által részenkint vélek megértetteket ismételjék, hogy emlékezetükben jobban megmaradjanak, és a kihagyott új szakaszocskára is készüljenek. Minden héten sorjában más lévén közöttük az elnök, ki aztán számoljon a reájuk felvigyázónak, ki mint viselte magát, miként teljesítette kötelességét, így aztán